
Klaus Johannis államfőtől kérte Kincses Előd, Tőkés László ügyvédje, hogy vonja vissza elnöki rendeletét, amellyel elvette az európai parlamenti képviselőtől román állami kitüntetését.
2016. március 23., 18:012016. március 23., 18:01
2016. március 23., 18:092016. március 23., 18:09
A marosvásárhelyi ügyvéd szerdán a Krónikának elmondta, postázta az úgynevezett előzetes panaszt a bukaresti elnöki hivatalnak, amelyben arra kéri Johannist, hogy vonja vissza rendeletét.
Kincses Előd szerint az elnöki rendelet törvénytelen, mert a román állami kitüntetéseket szabályozó törvény két esetet állapít meg az elismerés visszavonhatóságára. Az egyik ilyen eset akkor áll fenn, ha a kitüntetettet jogerősen szabadságvesztésre ítélik, valamint olyan tettet vagy tetteket követ el, amelyek méltatlanná teszik az elismerésre. A marosvásárhelyi jogász rámutatott: nyilvánvaló, hogy Tőkés László esetében egyik lehetőség sem áll fenn, hiszen a nyilatkozat nem számít tettnek.
Kincses Előd közölte, amennyiben az államfő harminc napon belül nem válaszol a panaszra, közigazgatási bírósághoz fordulnak, ahol az elnöki rendelet érvénytelenítését kérik.
Klaus Johannis március 3-án jelentette be, hogy visszavonta az EP-képviselőtől a Románia csillaga érdemrend lovagi fokozatát, amelyet Tőkés László 2009-ben kapott meg Traian Băsescu volt elnöktől az 1989-es rendszerváltozás idején betöltött szerepéért. Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet Erdély érdekében.
Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke hétfőn bejelentette, hogy visszaadja a Románia Csillaga tiszti fokozata érdemrendjét, miután Tőkés Lászlót megfosztották a román állami kitüntetésétől.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!