Hirdetés

Több mint kétmilliárd eurós kár érte Romániát

A számvevőszék szerint az elmúlt tíz évben különböző bűncselekmények révén összesen több mint kétmilliárd eurós kár érte Románia költségvetését – derül ki a Ştiripesurse.ro portál által készített összeállításból.

Balogh Levente

2016. február 24., 12:082016. február 24., 12:08

Az összesen 2 144 573 000 eurós károkozás kapcsán 2005 és 2015 között 675 bűnvádi feljelentés érkezett az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályhoz (DNA), a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügynökséghez (DIICOT) és a többi ügyészséghez.

A számvevőszék minisztériumokban, megyei jogú városok és községek önkormányzatainál, különböző állami ügynökségeknél, állami irányítású cégeknél, egyetemeken és kórházaknál is súlyos rendellenességekre bukkant.

A legnagyobb tétel az Országos Ásványkincshatósághoz kötődik, itt a számvevőszék közérdek elleni hivatali visszaélés miatt tett feljelentést 2 410 988 999 lejes károkozás miatt. Az ügyben 2013-ban tettek feljelentést a legfőbb ügyészségnél.

A második legnagyobb tétel a Román Akadémiához köthető: a tudós testület 2 359 500 000 lejes kárt okozott a számvevőszék szerint azzal, hogy a valós értékénél alacsonyabb áron értékesítettek egy telket. Az ügyben hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt tettek feljelentést a DNA-nál. A harmadik helyen a Bukarestet övező Ilfov megye közgyűlése áll: ez a becslések szerint 1 186 328 617 lejes kárt okozott. A DNA-nál hivatali visszaélés miatt tettek feljelentést.

A negyedik helyezett a Hidroelectrica Rt. A vízi erőműveket üzemeltető állami cégnél a gyanú szerint 446 869 528 lejes károkozás történt, itt hivatali visszaélés és mulasztás miatt tettek feljelentést a DNA-nál. Az ötödik helyen az Országos Közút- és Autópálya-kezelő Társaság (CNADNR) „végzett”, amelynek esetében 207 727 163 lejes károkozás miatt tettek 2013-ban feljelentést a DNA-nál a tervezési és kivitelezési szerződések odaítélése során tapasztalt visszaélések miatt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés