
Fotó: Gligor Róbert László
Országszerte összesen 2.300 óvoda és bölcsőde van épülőfélben, amelyek 2020-ban készen lesznek, jelentette ki Ecaterina Andronescu oktatási miniszter.
2019. április 23., 12:162019. április 23., 12:16
„Épülőfélben van 2.300 óvoda és bölcsőde. Ezek különböző építési stádiumban vannak, egyesek már majdnem elkészültek, mások a tervezési fázisban vannak, de mind szerepelnek a regionális fejlesztési és közigazgatási tárca programjában. (...)
– mondta a miniszter a Realitatea TV hétfő esti műsorában.
Andronescu szerint ugyanakkor egy másik projekt is létezik, amit visszatérítendő kölcsönből valósít meg a közigazgatási minisztérium, ez 380 óvodára vonatkozik. Ezekből 96 még épülőfélben van.
„A közigazgatási minisztérium programjában összesen 5.095 tanügyi intézet szerepel, amelyeket vagy felépítenek, vagy újjáépítenek, ezekbe beletartozik a 2.300 óvoda és bölcsőde is”– idézi a tárcavezetőt az Agerpres.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
1 hozzászólás