
Savanyú a szőlő. Toader szerint koholt vádak alapján vonta meg tőle a bizalmat a Szociáldemokrata Párt
Tudorel Toader leköszönő igazságügyi miniszter szerint sokszor a kormányülés előtt néhány órával jutott el a szaktárcához véleményezésre a napirenden szereplő egy-egy rendelettervezet, majd a minisztériumot okolták a jogszabály elfogadásának késése miatt – írja az Agerpres.
2019. április 22., 09:562019. április 22., 09:56
2019. április 22., 10:592019. április 22., 10:59
„Elismeri valaki, hogy a jogszabálytervezeteket néha a kormányülés előtt néhány órával küldték el véleményezésre, hogy aztán az igazságügyi minisztérium késlekedésére hivatkozzanak? Igaz, néha pont fordítva történtek a dolgok: előbb az igazságügyi minisztérium késlekedésére hivatkoztak, és csak ezt követően hozták el a tervezetet véleményezésre” – írta Tudorel Toader egy Facebook-bejegyzésben.
Korábban, egy szombati bejegyzésben Toader közölte,
Ugyanakkor hangsúlyozta, „nem marad tétlen szemlélője a sok félretájékoztatásnak”.
Tudorel Toader csütörtökön jelentette be, hogy benyújtotta Viorica Dăncilă miniszterelnöknek az igazságügyi miniszteri tisztségről való lemondását, illetve, hogy utódja kinevezéséig ellátja a tárcavezetői teendőket.
A kormányfő már szerdán elküldte az államfőnek a Toader leváltásáról szóló javaslatot. A Szociáldemokrata Párt Eugen Nicolicea képviselőt jelöli az igazságügyi miniszteri tisztségre.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
szóljon hozzá!