Hirdetés

Tízmilliókat „tapsoltak el” az egészségügyben

Jelentős rendellenességekre derített fényt a számvevőszék az egészségügyben: a HotNews által hétfőn ismertetett jelentés szerint az ágazatban 2015-ben elkövetett visszaélések több mint 60 millió lejes kárt okoztak az államkasszának.

Balogh Levente

2016. július 25., 17:042016. július 25., 17:04

Vizsgálatot indítottak az egészségügyi tárca által kórházi felszerelésekre folyósított összegeket illetően, amelyből kiderült: a kórházak számára összesen 55 millió lej értékben megvásárolt felszerelések jelentős részét üzembe sem helyezték, illetve nem rendeltetésüknek megfelelően használják őket.
Emellett összesen mintegy 500 ezer lejre tehető az olyan, törvénytelenül kifizetett pénzek összege, amelyeket szándékosan túlértékelt eszközökért fizettek ki. Ötmillió lejt úgy fizettek ki különböző kórházi felszerelésekért, hogy nem tartották be a közbeszerzésekre vonatkozó törvényi előírásokat.

A jelentés ugyanakkor az egészségügyi tárca felelősségét is felveti, megjegyzi ugyanis, hogy a minisztérium nem ellenőrizte behatóan, milyen mértékben tartják be a kórházak a közbeszerzési törvényeket az orvosi felszerelések beszerzése során. A számvevőszék szerint mindezek nyomán 2015-ben összesen 61,7 millió lejes kár érte a költségvetést. A jelentésben megemlített rendellenességekre az egyik legkirívóbb példa a bukaresti Floreasca sürgősségi kórház égési sérültek ellátására szakosodott osztálya, ahol kilencmillió lejt költöttek korszerű orvosi felszerelésekre, amelyeket azonban nem helyeztek üzembe.

„Be kéne zárni a kórházak 80 százalékát”

Az egészségügyi rendszerben számos gond tapasztalható. Ha minden szükséges büntetőintézkedést gyakorlatba ültetnének, a kórházak mintegy 80 százalékát be kellene zárni, ami azonban nem valósítható meg, hiszen válságba taszítaná az országot – nyilatkozta Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter a Capital című gazdasági lapnak adott interjúban.

A tárcavezető szerint az egészségügyi rendszer azért romlott le az idők során fokozatosan, mert az eddigi kormányok nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget a fejlesztéseknek, új kórházak építésének. Emellett a meggondolatlanul elköltött forrásokat, a megvásárolt, használatba nem adott felszerelések helyzetét is a rendszer jelenlegi állapotához vezető lépések között említette.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés