
Fotó: adevarul.ro
Ismét tüntetők vonultak utcára Románia nagyvárosaiban vasárnap a kormány közkegyelmi tervezete ellen tiltakozva. Bukarestben harminc-, Kolozsváron tízezren emelték fel a szavukat a tervezett intézkedések ellen.
2017. január 29., 20:012017. január 29., 20:01
2017. január 29., 20:482017. január 29., 20:48
Bukarestben a Facebook közösségi oldalon terjesztett felhívásra a szervezők szerint mintegy harmincezren, a csendőrség szerint húszezren gyűltek össze az Egyetem-téren, megbénították a közlekedést, majd a tömeg az igazságügyi minisztérium, illetve az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) székháza felé indult.
Kolozsváron, Nagyszebenben, Temesváron és más nagyvárosokban is ezrek vonultak utcára. Nem hivatalos becslések szerint a kincses városban elérte a tízezret a tiltakozók száma. A szervezők szerint a közösségi oldalon toborzott demonstráció Bukaresten kívül az ország több mint húsz városára kiterjedt, ugyanakkor tüntetést rendeztek nyolc európai fővárosban, köztük Brüsszelben, Párizsban, Londonban és Koppenhágában is.
A január elején hivatalba lépett szociálliberális kormány egy közkegyelmi, és egy másik, a büntető törvénykönyv módosítására irányuló tervezettel készül enyhíteni a börtönök túlzsúfoltságán. A jobboldali ellenzék és Klaus Johannis államfő viszont azt állítja: valójában a korrupt politikusokat akarják megmenteni a felelősségre vonástól.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!