2009. március 20., 15:002009. március 20., 15:00
„Ilyen masszív elbocsátással semmiképp nem érthetünk egyet, már csak azért sem, mivel ez a társaság egyes alegységeinek bezárásával jár. Ez pedig nemcsak az alkalmazottakat, hanem sok községet is érintene, ahol megszűnne a vasúti szállítás” – jelentette be Gheorghe Popa, az Országos Vasúti Szakszervezet elnöke. Popa hozzátette: értesülései szerint a minisztérium több vonatjáratot is fel akar számolni.
A szakszervezetek hétfőn tárgyalnak a minisztériummal az átszervezési tervekről. Gheorghe Popa azonban határozott: ellenzik az elbocsátásokat és mindent megtesznek munkahelyük megőrzése érdekében. „A minisztérium ezzel kapcsolatos tájékoztatása nem tartalmaz semmilyen intézkedést az állás nélkül maradó munkatársaink védelmében” – panaszolta a szakszervezeti vezető.
A Román Állami Vasúttársaság néhány éve négy kisebb vállalatra bomlott fel, ezek a személyszállítási valamint a teherszállítási részleg, de külön vállalattá alakult a pályafenntartással és kezeléssel foglalkozó alágazat is, létrejött ugyanakkor a vasúti turisztikai társaság. A legtöbb személyt – 5945 alkalmazottat - a teherszállítástól menesztenének, a személyszállítási részleg 2545 alkalmazottól válna meg, az adminisztrációtól pedig több mint 3500 személyt menesztenének.
Az Országos Pénzügyi Igazgatóság februári adatai szerint a személyszállítással foglalkozó CFR Călători az állam legnagyobb adósai közé tartozik. Összesen 130 millió euró hátralékot halmozott fel, amit adóként és az alkalmazottak után fizetendő szociális hozzájárulásként kellett volna befizetnie az államkasszába az elmúlt évek alatt.
A CFR eladósodását jól jellemzi az a tény, hogy az Electrica áramszolgáltató a kifizetetlen 250 millió eurós áramfogyasztás ellenértékeként a bukaresti Északi pályaudvar épületét akarta peres úton lefoglaltatni, egyelőre azonban alku zajlik az adóság törlesztéséről.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).