A testület egy 2006-os, az írók és a Szekuritáté viszonyát vizsgáló szimpózium nyomán indított vizsgálatot, és arra a következtetésre jutott, hogy sem a szövetség vezetője, Nicolae Manolescu, sem a vezetőség tagjai – Varujan Vosganian gazdasági miniszter, aki egyben költő is, Gabriel Chifu, Mircea Mihăieş és Szilágyi István – nem voltak a kommunista titkosrendőrség besúgói.
Horia Gârbea, az írószövetség imázsáért felelős igazgató közölte, a vizsgálat tavalyi beindítása óta a CNSAS egyetlen vezetőségi tag esetében sem állapította meg, hogy együttműködött volna a Szekuritátéval.
B. L.
A CNSAS nem megy az ortodoxokhoz
A CNSAS vezetői testülete tegnap úgy döntött, nem száll ki az ortodox egyház patriarkátusának székhelyére, hogy ott hallgassák ki a magas rangú egyházi vezetőket a Szekuritátéval való esetleges együttműködésükről. A döntés Laurenţiu Tănase CNSAS-tag felvetése nyomán született, aki úgy vélte, az egyházi vezetők talán nyitottabban állnának a vizsgálat elé abban az esetben, ha nem kellene megjelenniük a CNSAS székházában. A testület tagjainak többsége azonban elvetette az ötletet, arra hivatkozva, hogy törvényellenes lenne kivinni a dossziékat az archívumból. A CNSAS már mintegy egy hónapja próbálja kihallgatni az ortodox egyház tíz legmagasabb rangú vezetőjét, de eddig nem jártak sikerrel.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).