2010. augusztus 02., 14:522010. augusztus 02., 14:52
A szervezet vezetője szerint Vasile Blaga belügyminiszter a szakszervezetek képviselőivel folytatott csütörtöki, a MAI átszervezéséről és elbocsátásokról szóló tárgyalásokon azt mondta, vállalja ezt. A SNPPC azt állítja: 2011 január elsejétől várhatóak elbocsátások, hivatalosan azonban nem tudni, hány alkalmazottnak kell távoznia.
„Nem lehet tudni a számokat, előbb meghatározzák a felmérési kritériumokat, és mindössze ezek után dől el kiknek kell távozni a munkahelyéről. Nem hivatalos információk szerint országos szinten több ezer alkalmazottról van szó. Meg nem erősített hírek szerint akár kilenc-tízezer személyt is menesztenének, de hivatalosan adatok még nincsenek” – magyarázta a SNPPC elnöke.
Marin Gruia szerint a rendőrök tevékenységét súlyosan érintik majd az elbocsátások, hiszen jelenleg is mintegy nyolcezres létszámdeficit van. „Ha még bércsökkentésről is beszélünk, kevés rendőr fogja kockáztatni az életét ilyen körülmények között” – vélekedett.
A szakszervezeti vezető szerint az elbocsátások túlórákra köteleznék a megmaradt rendőröket, és ez „kényszermunkának” minősülne, ami alkotmányellenes. Gruia szerint augusztus 25 után dől el, mikor és milyen formában tiltakoznak majd. A szakszervezet vezetése a következő tiltakozási formákat tartja elképzelhetőnek: országos tüntetés a kormánypalota előtt, tüntetések a prefektúrák előtt, a belügyminisztérium vagy a rendőrség székhelye előtti tiltakozás, elképzelhetőnek tartanak ugyanakkor részleges vagy teljes munkabeszüntetést is.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).