Hirdetés

Tétovázó kormány

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Országos felháborodást váltott ki a tanügyi szakszervezetek tagjainak körében a kormány 2008/37-es számú sürgősségi rendelete, amely más megszorítások mellett a továbbiakban megvonja a közalkalmazottaktól az ünnepi alkalmakkor kiosztott vásárlási ajándékutalványokat.

2008. április 11., 00:002008. április 11., 00:00

Az ágazat három érdekvédelmi tömbje nyílt levélben fordult Călin Popescu-Tăriceanu kormányfőhöz a jogszabály szerdai, a Hivatalos Közlönyben való megjelenését követően a rendelet hatálytalanítását kérve, és országos tiltakozó megmozdulásokat helyeztek kilátásba. A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) vezetősége csütörtökön azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben a kormány nem vonja vissza a március 26-án elfogadott, és szerdától hatályba lépett rendeletet, a szövetséghez tartozó 68 szakszervezet valamennyi tagja – közel 190 ezer ember – az utcára fog vonulni mind Bukarestben, mind az ország többi településén. Szintén országos méretű tiltakozó megmozdulásokat helyezett kilátásba a másik nagy tanügyi szakszervezeti tömb, a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség. Az első tiltakozó akciót egyébként már csütörtökön megtartották. Több bukaresti tanintézetben az oktatók japánsztrájkkal tiltakoztak az ajándékutalványok megvonása ellen. A megmozduláshoz a Spiru Haret tagjain kívül csatlakoztak a Országos Tanügyi Szakszervezeti Tömbhöz (FEN) tartozó oktatók is. Utóbbi érdekvédelmi tömörülés szintén csütörtökön közleményben tudatta, hogy április 16-án szerdán tüntetést és felvonulást szervez.

A bukaresti tanárok fehér karszalagos tiltakozásával párhuzamosan Máramaros, Temes és Vaslui megyében sztrájkőrségre vonultak fel a szakszervezeti tagok. Az érdekvédelmi képviselők szerint a kabinet egy megszerzett jogot vont meg tőlük. Egyébként egyes vélemények szerint a szakszervezeti elégedetlenség fokozódásához vezethet, és akár etnikai dimenziót is kölcsönözhet az ügynek, hogy a nyugati kereszténység húsvétja alkalmából több mint hatezer, nagyrészt magyar pedagógus már megkapta az utalványokat, míg a többiek most elesnek ettől a törvény biztosította joguktól.

A kormányfőt egyébként szerdán alakulata, a Nemzeti Liberális Párt központi vezetőségi testülete is bírálta, határozottabb fellépést kérve az ajándékszelvények ügyében. Emellett a liberális vezetés felszólította Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyminisztert, hogy készítsen jelentést arról, milyen hatása lehet az állami költségvetésre, ha a közalkalmazottak továbbra is megkapják ezeket az utalványokat. A kormánypárt politikusai arra is utasították Vosganiant, hogy amenynyiben a jelentés következtetései azt mutatnák, hogy az utalványok további biztosításának nincsenek jelentős kihatásai a gazdaság fejlődésére, a rendszert fenn kell tartani. Teodor Meleşcanu, a PNL alelnöke csütörtökön elmondta, hogy a jelentés várhatóan a jövő hét elejére elkészül. Călin Popescu-Tăriceanu ugyanakkor – bár úgy vélte, az utalványok ügyét el kell választani más, a bérezésre vonatkozó kormánydöntésektől – nem adott választ arra, hogy a kabinet megváltoztatná-e a rendelettel kapcsolatos eddigi álláspontját. Vosganian ezzel szemben arról beszélt, hogy április elsejétől jóváhagyták a tanárok béreinek 150 lejjel történő megemelését, ami kárpótlásként szolgál a megvont ajándékutalványokért. Emellett további megoldásokat keresnek a bérek újbóli emelésére, tette hozzá a tárcavezető.

A rendeletet egyébként az ellenzéki pártok vezetői is bírálták. Marian Vanghelie, a Szociáldemokrata Párt bukaresti szervezetének elnöke csütörtökön azt állította, hogy alakulata a kormány egyetlen rendeletét sem támogatja a parlamentben mindaddig, amíg az utalványok megvonásáról szóló jogszabály hatályban van. Az önkormányzatok körében az is felháborodást keltett, hogy – mivel az utalványok ellenértékét a helyi költségvetésből állják – sok helyen, így például Kolozsváron és Marosvásárhelyen az önkormányzati testületek már elkülönítették a szükséges összegeket.

Az ajándékutalványokra vonatkozó törvényt 2006-ban fogadta el a parlament, hogy ezzel megkönnyítse a kereskedelmi társaságok számára a protokolláris célokra fordított kiadások (ide tartozik például az ünnepnapokon kiosztott ajándékok ellenértéke) elszámolását. A törvény értelmében ilyen utalványokban a közalkalmazottak is részesülnek.

(fotó: archív)

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés