
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) látószögébe került Traian Băsescu a menekültekről, illetve a feltételezése szerint Európába velük együtt beszivárgó terroristákról tett hétvégi kijelentése miatt.
2015. szeptember 13., 18:192015. szeptember 13., 18:19
2015. szeptember 13., 18:282015. szeptember 13., 18:28
A volt államfő a B1 hírtelevíziónak pénteken este adott interjúban újfent úgy vélekedett, hogy Romániának egyetlen menekültet sem szabad befogadnia, mert nem lenne képes integrálni őket, hiszen – szavai szerint – évtizedeken keresztül a romákat sem tudta integrálni. A politikus meggyőződésének adott hangot, miszerint a bevándorlókkal együtt egész terrorista hálózatok szivárogtak be a kontinensre.
„Az ösztöneim alapján garantálom mindenkinek, hogy a menekültekkel együtt terrorista hálózatok is érkeztek az EU területére. Miként integráljunk mi több ezer muzulmánt, akikről azt sem tudjuk, hogy siíták-e vagy szunniták? Időnként még szidjuk egymást a Romániában élő magyar testvéreinkkel, de nem robbantjuk fel egymást, mint otthon a muzulmánok\" – érzékeltette a nemzetiségek közötti együttélés sajátosságait és eltérő formáit Băsescu.
A volt elnök élesen bírálta utódját, Klaus Johannist amiatt, hogy tavasszal beleegyezett 1785 menekült romániai elhelyezésébe, holott a román alkotmány 3. cikkelye kimondja, miszerint az ország területére idegen népességek nem telepíthetők vagy kolonizálhatók. Băsescu leszögezte, Romániát egyetlen uniós jogszabály sem kötelezheti a migránsok befogadására. Szerinte a bukaresti parlamentnek határozatot kell jóváhagynia arról, hogy nem fogad be egyetlen menekültet sem, vagy bizonyos számú bevándorlót a következő ötven évben hajlandó átvenni.
Asztalos Csaba szerint a menekültek és a terroristák egy lapon emlegetése méltatlan egy volt államfőhöz,éppen ezért a diszkriminációellenes tanács vizsgálatot indít Băsescu kijelentései kapcsán. A CNCD elnöke a hétvégén közölte, a volt elnök szavai sztereotípiákat és előítéletek táplálnak, és alkalmasak arra, hogy félelmet keltsenek a lakosság körében. Asztalos emlékeztetett: Băsescunak a Bukarestbe tervezett óriásmecset kapcsán is voltak gyűlöletkeltő megnyilatkozásai. A volt államfő szombaton este ugyancsak a B1 csatornán reagált az ellene kezdeményezett diszkriminációellenes eljárásra, megdöbbenésének adva hangot Asztalos vádjai kapcsán.
„Én nem állítottam, hogy a muzulmánok terroristák, hanem azt mondtam: a menekültek között biztosan vannak ilyenek is. Arra figyelmeztettem, hogy két-három éven belül a bukaresti metrónál is elkövethetnek bombamerényletet. Ha Asztalos úr írásba adja, hogy ilyesmi nem fog megtörténni, akkor hallgasson mindenki rá, ellenkező esetben azt javaslom, fogadják meg egy volt államfő tanácsait\" – jelentette ki Traian Băsescu, hozzátéve: egykori közméltóságként kötelessége felhívni a figyelmet az országra és a nemzetbiztonságra leselkedő veszélyekre.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!