Hirdetés

TEKT: egységre szólítottak

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Politikai irányváltást szorgalmaztak Marosvásárhelyen az RMDSZ megyei vezetői. A romániai magyar közösség egységének visszaállítását, az erdélyi magyar politikai szervezetek koalícióját szorgalmazták többen az RMDSZ Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa (TEKT) hét végi ülésének résztvevői közül. A szövetség megyei vezetőit tömörítő testület napirendjét elsősorban az államfő leváltását célzó május 19-i népszavazás eredményének elemzése képezte, ám a korábbi, az RMDSZ több vezetőjének távozását követelő nyilatkozatok ellenére személyi konzekvenciák levonásáról nem esett szó.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2007. május 28., 00:002007. május 28., 00:00

A marosvásárhelyi ülés konklúzióit levonva, Markó Béla kijelentette: egyetértés volt abban, hogy a referendumot megelőző kampány során gondok voltak az RMDSZ kommunikációjában, hiszen nem tudták meggyőzni a magyar választókat a referendum tétjéről, fontosságáról. A szövetségi elnök szerint az RMDSZ-nek a továbbiakban hatékonyabb kommunikációra, az erdélyi magyar társadalom különböző rétegeivel – történelmi egyházak, civil szféra, értelmiség, szakmai szervezetek – való szorosabb együttműködésre van szüksége. Ennek kapcsán Markó megismételte, már júniusban lemond miniszterelnök-helyettesi posztjáról, hogy minden energiáját az RMDSZ élén betöltött tisztségére összpontosítsa. Különben a TEKT tagjai közül többen bírálták az RMDSZ felső vezetését amiatt, hogy Traian Bãsescu leváltására buzdította az erdélyi magyarokat. Lapunk értesülései szerint számos területi elnök leszögezte: a vezetőség nem nevezheti helyesnek az államfő menesztését támogató döntést, amikor a referendum a Bãsescu-ellenes koalíció nyilvánvaló kudarcát eredményezte. Többen felrótták a magyar választópolgárok gyenge mozgósítását, valamint azt, hogy a kezdeti semleges álláspont után az RMDSZ akkor kezdte markánsan támadni az államfőt, amikor Bãsescu élesen bírálta Markó Bélát és Verestóy Attila szenátort. „Ily módon Markó Béla személyes sértődöttségét erőszakolta rá a szövetségre” – fogalmazott az egyik területi elnök.

Egyhangú álláspont alakult ki a TEKT tagjai között a tekintetben, hogy jelentős különbségek mutatkoznak az RMDSZ, illetve az erdélyi magyarság prioritásai között. „Változtatni kell a szövetség retorikáján, meg kell találnunk a módját, hogy közelebb kerüljünk a választókhoz. A referendum is ráébresztett arra, hogy a magyar közösség tagjai is vevők a közvetlen hangnemre, megszólításra, sőt a populizmusra” – fejtette ki lapunknak László Attila. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke szerint egyfajta koalícióra van szükség az erdélyi magyar politikai szervezetek körében, amelyekkel a szövetségnek ugyanúgy tárgyalnia kell, mint a román parlamenti pártok többségével. Az RMDSZ politikai irányváltását sürgette Rácz Levente is. A szövetség Fehér megyei elnöke lapunknak elmondta: javasolta az erdélyi magyarság megbomlott egységének helyreállítását. Miközben a TEKT-en nem merült fel a referendum kudarca miatti személyes felelősség kérdése, lapunk értesülései szerint akadt, aki a felső vezetőség távozását követelő Eckstein-Kovács Péter szenátor lemondását követelte. A kolozsvári honatya a javaslatra úgy reagált: az RMDSZ és a magyar választópolgárok hűséges képviselőjeként bűn lett volna, ha nem világít rá a szövetség hibáira, így szerinte nem neki kellene lemondania. „Ezzel szemben az RMDSZ vezetősége nem ismerte be a hibáját, hanem tovább folytatja rossz kommunikációját” – jelentette ki lapunknak Eckstein-Kovács Péter.

Egyébként a TEKT résztvevői egyetértettek abban, hogy a Traian Bãsescu által mára összehívott konzultáción az RMDSZ-nek szorgalmaznia kell egy szigorú lusztrációs törvény gyors elfogadását, ám el kell utasítania az egyéni választókörzetes szavazási rendszert.

(fotó: RMDSZ)

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés