Tehetősek az államfőjelöltek: jelentős vagyonnal rendelkezik a tisztségért harcba szálló politikusok zöme

Szép vagyon. Dăncilă és Johannis egyaránt több ingatlannal rendelkezik •  Fotó: Facebook

Szép vagyon. Dăncilă és Johannis egyaránt több ingatlannal rendelkezik

Fotó: Facebook

Az államfőválasztáson ringbe szálló jelöltek egyike sem panaszkodhat anyagi helyzetére. A legesélyesebb jelöltek mindegyike jelentős vagyonnal rendelkezik.

Balogh Levente

2019. szeptember 30., 19:112019. szeptember 30., 19:11

 Igencsak tehetősek az államfői tisztségért harcba szálló jelöltek – derül ki a vagyonbevallásukból. Klaus Johannis hivatalban levő államfő, aki ismét a korábban általa vezetett nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben száll ringbe, öt lakóingatlant is feltüntetett nyilatkozatában: egy 84 és egy 253 négyzetméteres lakást, valamint egy 377, egy 76 és egy 64 négyzetméteres házat. Emellett egy 250 000 lejt tartalmazó bankszámáról számolt be. Tavalyi államfői jövedelme 165 100 lej volt, míg nagyszebeni gimnáziumi tanárként dolgozó felesége 33 276 lejt keresett. Ugyanakkor Johannis házai bérbe adása nyomán 35 829 lejre tett szert. Ékszerekről értéktárgyakról vagy autóról nem tett említést a vagyonnyilatkozatában.

Dăncilă sem panaszkodhat

A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje, Viorica Dăncilă pártelnök-kormányfő két telket tüntetett fel bevallásában: egy 1700 négyzetméteres, belterületen fekvőt, valamint egy két hektáros mezőgazdasági területet. Emellett szerepel benne két, összesen 144 négyzetméter alapterületű lakás, egy 140 négyzetméteres villa és egy 417 négyzetméteres hétvégi ház.

Vagyontárgyai között egy 2014-es Volkswagen Passatot és 5000 euró értékű ékszert tüntetett fel. Emellett

férjével közösen összesen mintegy 180 000 euró értékű bankbetéttel, illetve befektetésekkel rendelkeznek.

Tavaly kormányfőként 142 000 lejes jövedelmet kasszírozott, míg az Európai Parlamenttől 33 000 eurót kapott. Férje, aki az OMV Petromnál dolgozik, tavaly 326 000 lejt keresett.

Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, az USR és a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártjának (PLUS) közös államfőjelöltje egy örökölt, 1252 négyzetméteres külterületi telekről valamint három különböző nagyságú  lakásról számolt be. Vagyontárgyról vagy autóról nem tesz említést, viszont

353 000 euró értékben vannak bankbetétei és befektetései.

Emellett egy 2012-ben felvett, 2027-ig futó, 202 000 lejes hitelt törleszt. Tavaly képviselői illetményként 128 000 lejt vett fel, egy lakás bérbe adásából pedig 37 000 lejt kapott.

Mircea Diaconu színész, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) korábbi politikusa, aki a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és a Pro Románia színeiben indul, öt, összesen 4200 négyzetméter alapterületű, belterületen található telekkel rendelkezik, valamint két házzal, egy hétvégi házzal és egy lakással. Három autót tüntetett fel: egy 1971-es Citroent, egy 1996-os Aro-t, valamint egy 2001-es Smartot. Tavaly EP-képviselőként több mint 200 000 eurót kapott, számláin pedig mintegy 120 000 eurót tart.

Cumpănaşu: mesés jövedelem

Jelentős vagyonról adott számot a függetlenként induló Alexandru Cumpănaşu is, aki azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az unokahúga, Alexandra Măceşanu elrablása és meggyilkolása körüli médiafelhajtást kihasználva alapozta meg széles körű ismertségét. Magyar szempontból pedig azért, mert az általa vezetett, kormánykörökkel is közeli viszonyt ápoló civil szervezeten keresztül folyamatosan soviniszta, magyarellenes megnyilvánulásai voltak.

Cumpăşanunak több háza van, mint Klaus Johannisnak: hat, összesen 872 négyzetméter alapterületű lakóingatlannal rendelkezik,

amelyeket 2013 és 2017 között vásárolt, emellett a felesége nevén is szerepel egy 78 négyzetméteres lakás. Két, összesen 1000 négyzetméteres telek is szerepel a nevén. Bevallásában egy 2008-as Subaruról és egy 2018-as Mercedesről is említést tett. Bankbetétein 260 000 lej és 17 000 euró szerepel.

Éves jövedelme is tekintélyes: bérből, szerzői jogdíjakból és lakbérből összesen 1 132 000 lejt kapott. Többek között a Politikai és Közigazgatási Főiskolától (SNSPA), ahol a közszolgáltatások javítását célzó programban vett részt oktatóként – csakhogy kiderült, hogy a szükséges végzettség nélkül, ugyanis – az önéletrajzában feltüntetett adatokkal ellentétben – nincs egyetemi végzettsége. A főiskola ennek nyomán kivizsgálja, milyen körülmények között adhatott elő ott Cumpănaşu, aki 66 000 lejt kapott „szolgálataiért”.

A Liberális Jobboldal színeiben induló üzletember, Viorel Cataramă nem csupán azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a Központi Választási Iroda döntését, amelyben hamis aláírások miatt visszautasította a jelentkezését, az alkotmánybíróság felülbírálta, hanem arról is, hogy jelentős vagyonnal rendelkezik.

Vagyonbevallásában egy 1250 négyzetméteres ház, egy 174, egy 60 és egy 300 négyzetméteres lakás, egy 5800 négyzetméteres üzlethelyiség, valamint egy motorcsónak és egy jet ski is szerepel.
Emellett 2 millió euró értékű festmény, 300 000 euró értékű szobor, 425 000 euró értékű karóra, 260 000 euró értékű ékszer, valamint 100 000 euró értékű díszváza van a birtokában.

Bankszámláin mintegy 200 000 euró szerepel, részvényekben és általa folyósított kölcsönökben pedig 30 millió leje van.

Tavaly az Elvila cégtől 210 000 lejes fizetést, illetve juttatást kapott, bérleti díjakból pedig mintegy 1,5 millió leje folyt be.

Ramona Ioana Bruynseels jelentős vagyona már csak azért sem csoda, mert férje, Dominic Bruynseels milliomos bankigazgató és befektető. A korrupció miatt elítélt, de azóta szabadlábra helyezett médiacézár-expolitikushoz, Dan Voiculescuhoz kötődő humanista Erő Pártja színeiben induló politikusnő egy férjével közösen birtokolt 1000 négyzetméteres, belterületen található telek tulajdonosa, de egy 196 négyzetméteres lakás is van a nevén. Férje nevén egy 82 négyzetméteres lakás, illetve két,180, illetve 220 négyzetméteres hétvégi ház szerepel, valamint egy 996, illetve egy 192 négyzetméteres lakóház és egy 1680 négyzetméteres telek.

Ramona Bruynseels nevén egy 2010-es Land Rover gépkocsi szerepel, valamint 70 000 euró értékű ékszer és óra. Emellett 30 000 euró értékű műtárgy birtokosa is. Bankszámláin 46 000 lej, 27 000 dollár és közel 32 000 euró szerepel.

A Népi Mozgalom Párt (PMP) színeiben induló Theodor Paleologu három, összesen 50 hektárnyi mezőgazdasági területet örökölt 2005-ben,

bankszámláin összesen 190 000 lej és 49 000 euró szerepel.

Van egy 130 négyzetméteres bukaresti lakása és egy 500 négyzetméteres háza is. Az utóbbi évben különböző forrásokból néhány ezer lejes bevételről adott számot, mezőgazdasági tevékenységből pedig 23 626 lej folyt be.

Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke egy 711 négyzetméteres telket tüntetett fel sajátjaként, mellett résztulajdonos öt másik telekben is. Egy 2004-es Ford Fiestát is beleírt vagyonnyilatkozatába, tavalyi jövedelme pedig 222 636 lej volt, amit képviselőként, illetve RMDSZ-elnökként kapott. Felesége szintén az RMDSZ alkalmazottjaként 52 691 lejt kapott.
Bankszámláin 216 000 lejt és 500 eurót tart. Emellett 6000 euró értékben vannak kortárs festményei. Nyilatkozatában szerepel egy 152 580 lejes bankhitel is. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.

Tovább nőtt az AUR népszerűsége
Tovább nőtt az AUR népszerűsége
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

2025. szeptember 11., csütörtök

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött

A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött
2025. szeptember 11., csütörtök

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett

Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett
2025. szeptember 11., csütörtök

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt

A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt
2025. szeptember 10., szerda

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai

A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát