Hirdetés

Tehetős az államfő

Traian Băsescu államfő 2009-ben 80 261 lejt kapott fizetésként, kiszállásaihoz pedig 4192 eurót és 1700 dollárt vett fel – derül ki az elnöki hivatal által tegnap közzétett vagyonnyilatkozatból. Băsescu fizetése így több volt, mint egy évvel korábban, 2008-ban ugyanis 76 923 lejt keresett.

Balogh Levente

2010. január 07., 08:462010. január 07., 08:46

A vagyonnyilatkozat szerint az egyetlen módosulás a BCR-nél nyitott bankszámlán tapasztalható, amelyen 38 824-ről 55 860 lejre nőtt a megtakarított összeg.

Az államfő feleségével együtt 31,5 százalékban birtokol egy 174 és egy 46 négyzetméteres telket, mindkettő Bukarestben található. Van egy 370 négyzetméteres, 250 négyzetméter hasznos felületű lakásuk, amelynek értéke 248 791 lej, a hozzá tartozó 30 négyzetméteres garázzsal együtt, ennek értékeként 4 240 lejt tüntettek fel.

Băsescu összesen 20 ezer lej értékben rendelkezik ékszerekkel, 35 ezer lej értékben órákkal, ezekre 1975 és 1989 között tett szert, és 17 ezer lej összértékű képzőművészeti alkotással, ezek 1989 és 2000 között kerültek a tulajdonába. Az államfő több bankbetéttel is rendelkezik: egy 43 513 dolláros betéttel az ABN, két, 35 472, illetve 5917 dolláros betéttel az ING-nél, illetve ugyanezen banknál egy 26 819 eurós betéttel is. Emellett két, 250 000, illetve 55 860 lejes számlája van a BCR-nél, a BRD-nél pedig egy 170 730 lejes.

Emil Boc kormányfő vagyonnyilatkozata szerint egy 63 négyzetméteres lakással rendelkezik Kolozsváron, a BCR-nél 92 ezer, a Transilvania Banknál 30 ezer, a BRD-nél 36 ezer, a Banc Postnál pedig 5 ezer lejes betéttel rendelkezik. Emellett 11 ezer eurója és 2500 dollárja is van. Markó Béla miniszterelnök-helyettes nyolc hektár mezőgazdasági területtel rendelkezik, emellett Bukarestben és Kolozsvárott is van egy-egy lakása (110, illetve 46 négyzetméteresek), Marosszentkirályon pedig egy 149 négyzetméteres lakóháza.

Bankszámláján 220 ezer lej, 32 ezer dollár, 23 ezer forint és tízezer euró van. Kelemen Hunor művelődési miniszter semmiféle ingatlannal sem rendelkezik. Bankszámláin ugyanakkor 161 ezer lej van, emellett a Transindexet működtető Medianet Kft. részvényese. Borbély László környezetvédelmi miniszter 120 ezer lejes és 50 ezer eurós bankszámlával, valamint egy 140 négyzetméteres marosvásárhelyi házzal és egy tavaly vásárolt Lexus személygépkocsival rendelkezik.

Emellett tavaly eladott egy szüleitől örökölt lakóházat, amelynek felerészben volt tulajdonosa, ezért 25 500 eurót kapott. Cseke Attila egészségügyi miniszter 160 ezer lejjel és 7600 euróval rendelkezik, emellett egy ezer négyzetméteres nagyváradi telek birtokosa.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés