Az ország polgárainak jelentős része úgy gondolja, hogy amennyiben Victor Ponta miniszterelnök megnyerné a novemberi államfőválasztást, a kormány élére párton kívüli, technokrata kormányfőt kellene kinevezni – derül ki az INSCOP közvélemény-kutató hétfőn nyilvánosságra hozott felméréséből.
2014. szeptember 15., 18:292014. szeptember 15., 18:29
Az Adevărul napilag megrendelésére készült kutatás során annak kapcsán kérdeztek rá erre az opcióra, hogy három hete Ponta kijelentette: győzelme esetén nem magától értetődő, hogy az új miniszterelnök az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD) soraiból kerüljön ki.
Az INSCOP felmérésében megkérdezett polgárok 46,2 százaléka ezt jó ötletnek tartja, míg 23,5 százalék szerint rossz döntés lenne. Figyelemre méltó, hogy a megkérdezettek 30,3 százaléka nem tudott vagy akart válaszolni a kérdésre.
Arra a kérdésre, hogy technokrata miniszterelnököt szeretne-e, a válaszadók 34,7 százaléka válaszolt igennel, 26,4 százalék mondta azt, hogy mindenképpen PSD-s miniszterelnököt látna a kormány élén, 21,3 százalék ellenzéki kormányfőt akar, míg 17,7 százalék nem tudott vagy nem akart válaszolni.
A megnevezett jelöltek közül messze a legmagasabb megbecsülésnek örvend Mugur Isărescu, a nemzeti bank elnöke, akiről a válaszadók 43,1 százalékának inkább jó a véleménye. Őt Mircea Geoană volt PSD-elnök követi, de róla már csak 18,8 százalék mondta azt, hogy inkább jó a véleménye, őt nem sokkal, 17,5 százalékkal követi a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) ex-PSD-s igazgatója, George Maior.
A felmérésben arról is megkérdezték az embereket, mit szólnak ahhoz, hogy Klaus Johannis, a jobbközép, ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltje közölte: győzelme esetén új parlamenti többséget próbál kialakítani. A válaszadók 36,1 százaléka ezt rossz ötletnek tartja, 32,2 jónak, és 31,7 százalékuk nem tudott vagy nem akart felelni.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!