
A Spanyolországban és Olaszországban élő románok képviselői a határon túli románok vezetőinek részvételével megtartott marosfői egyetemen kijelentették: a parlament feloszlatását kezdeményezik Klaus Johannis államfőnél, amennyiben a törvényhozás nem fogadja el a levélben történő, illetve az elektronikus szavazást lehetővé tevő törvényt.
2015. augusztus 13., 17:092015. augusztus 13., 17:09
2015. augusztus 13., 19:362015. augusztus 13., 19:36
Daniel Ţecu, az európai országokban élő románok érdekvédelmi szervezetének elnöke szerdán este kijelentette: a határon túli románok készen állnak arra, hogy nyomást gyakoroljanak a román hatóságokra a távszavazás engedélyezése érdekében. Megjegyezte: mivel a parlament várhatóan ebben a hónapban rendkívüli ülésszakra ül össze, napirendre kell venni a levélben szavazás témáját, ellenkező esetben azt már nem lehet elfogadni időben ahhoz, hogy a jövő évi választásokig hatályba lépjen.
„Ezért készen állok arra, hogy a parlament feloszlatását kérjem az államfőtől, mivel a törvényhozás képtelen volt törvényt alkotni a diaszpórában élő románok számára, arra azonban képesek voltak a honatyák, hogy a saját fizetésük és nyugdíjak emeléséről szóló törvényt fogadjanak el” – szögezte le.
Eugen Terteleac, az Olaszországban élő románok szervezetének vezetője a határon túli románok parlamenti képviselőit ostorozta, mondván: azok nem képviselik kellő mértékben a diaszpóra érdekeit.
Mint ismeretes, a határon túli románok levélben szavazása annak nyomán merült föl, hogy a tavalyi államfőválasztáson európai léptékű botrány robbant ki, amikor kiderült: a kormány úgy szervezte át a külföldi szavazóköröket, hogy – amellett, hogy a számuk is elégtelen volt – még nehezebbé vált a szavazás. Ennek nyomán óriási sorok alakultak ki a szavazóhelyiségek előtt, volt, akinek hosszú órákat kellett várnia, hogy leadhassa voksát.
Mivel köztudott, hogy a külföldön élő románok zömmel a jobbközép oldallal szimpatizálnak, ezért fölmerült, hogy a baloldali kormány szándékosan próbálta akadályozni őket abban, hogy leadhassák voksukat. Ezzel azonban csak még jobban felpaprikázta a hangulatot, a második fordulóban pedig a szavazókörök elégtelen száma ellenére is tömegek álltak sorba, hogy a végül győzelmet arató Klaus Johannisra voksoljanak.
Románia egyébként rekorder a külföldön élő és dolgozó állampolgárait tekintve: nem hivatalos becslések szerint az Olaszországban és Spanyolországban élő románok száma is eléri az egymillió főt.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!