Hirdetés

Távozik a kormányból Dan Şova

Távozik a kormányból Dan Şova szociáldemokrata közlekedési miniszter, helyét Ioan Rus volt belügyi tárcavezető veheti át – derült ki kedden. Şova délután jelentette be, hogy otthagyja a közlekedési tárcát, és a továbbiakban az államfői választás kampányában vállal vezető szerepet, és teljes egészében ennek az ügynek kívánja szentelni magát.

Balogh Levente

2014. június 24., 17:512014. június 24., 17:51

A Szociáldemokrata Párton (PSD) belüli források szerint Şova távozását már régóta szorgalmazzák, mivel elégedetlenek miniszteri teljesítményével. Az elégedetlenség egyik legfőbb oka az, hogy késnek az autópálya-építések, az egyik fő panasz az, hogy még hozzá sem fogtak a Kárpátokat átszelő Brassó–Comarnic.autópálya építési munkálataihoz. Emellett azt is felróják neki, hogy a bukaresti tárgyalások során rossz benyomást tett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőire. Emiatt állítólag maga Victor Ponta miniszterelnök is neheztel rá.

Şova ugyanakkor kedden azt állította: a kormányfő értékeli eddigi tevékenységét, hiszen 242 kilométer autópályát sikerült felavatni a mandátuma alatt, és sikerült lezárni az ország számára káros Bechtel-szerződés ügyét.

Şovát Ioan Rus egykori belügyminiszter válthatja, aki 2000 és 2004 között a Năstase-kormányban, majd 2012 májusa és augusztusa előtt az első Ponta-kormányban is betöltötte a tisztséget.

Da Şova, aki márciustól áll a tárca élén, addig nagyberuházásokért felelős tárca nélküli miniszterként tevékenykedett, több ellentmondásos ügy főszereplője volt, két évvel ezelőtt egy televíziós műsorban tagadni próbálta, hogy a második világháború idején Romániában bántották a zsidókat.

A felháborodás miatt Ponta miniszterelnök a washingtoni holokausztmúzeumba „száműzte” tanulmányútra. Hazatérte után megbánást tanúsított, ennek nyomán nem volt akadálya, hogy szerepet kapjon a 2012 decemberében megalakult második Ponta-kormányban.

Az autópálya-építések lassúsága mellett még azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy azt állította: nyomtalanul eltűnt a közlekedési minisztériumból az észak-erdélyi autópálya megépítéséről még az Adrian Năstase vezette szociáldemokrata kormány által megkötött, a román fél számára rendkívül kedvezőtlen feltételeket tartalmazó szerződés eredeti példánya.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés