
Fotó: Veres Nándor
FRISSÍTVE – Hivatali visszaéléssel és okirat-hamisítással gyanúsította meg az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Tánczos Barna RMDSZ-es szenátort, a szervezet felsőházi frakciójának helyettes vezetőjét egy föld-visszaszolgáltatási ügy miatt. Az okozott kár az ügyészek szerint mintegy 16 millió lej.
2014. november 07., 15:122014. november 07., 15:12
2014. november 09., 15:332014. november 09., 15:33
A DNA pénteken idézte be Táncost, ekkor ismertették vele az ügyet, amely abba az időszakba nyúlik vissza, amikor Táncos a 2000-es évek közepén az Állami Vagyonügynökséget (ADS) vezette.
A politikus pénteken nem árult el többet az ügyről, állítása szerint nem volt ideje átnézni az iratcsomót, csupán annyit mondott: a DNA hivatalis visszaéléssel gyanúsította meg az ADS működésével kapcsolatosan. Az ügyészek 2005-ös és 2006-os ügyeket vizsgálnak, és az ezen időszakban az intézmény vezetőjeként kifejtett tevékenységéről kérdezték. Arra a felvetésre, hogy az ügy bizonyos területek visszaszolgáltatásáról szól-e, Tánczos csak annyit mondott: „az ADS-nél mindig területekről van szó.”
Az RMDSZ-es szenátor a jövő héten ismét ellátogat a DNA-székházba, hogy nyilatkozatot adjon, addig előkészíti a védelmét, ügyvédei pedig tanulmányozzák a nyomozati anyagot.
A DNA közlése szerint Tánczost egy 2006-os eset miatt gyanúsították meg. Tánczos az ADS elnökeként az ügyészek szerint törvénytelenül írt alá egy értesítést, amelyben azt tudatták a bukaresti 1. kerületi földhivatallal, hogy a băneasai gyümölcskutató és -nemesítő állomás birtokában levő 60 hektáros földterületből 45,77 hektár visszaszolgáltatható.
A DNA szerint ez azért volt törvénytelen, mert előtte sem a mezőgazdasági minisztérium, sem a mezőgazdasági akadémia, sem az érintett gyümölcskutató állomás jóváhagyását nem kérte ki, ami pedig kötelező lett volna.
Ezt követően, ugyancsak 2006-ban, Tánczos aláírt egy átadás-átvételi megállapodást, amelynek keretében egy 2,8 hektáros telek a földhivatalhoz került. A dokumentumban valótlanul az szerepelt, hogy a terület állami magántulajdon, holott az valójában köztulajdon volt. Emellett az is szerepelt, hogy a gyümölcskutatónak nem járt kártérítés, holott az érintett telken gyümölcsösök voltak. Ennek nyomán a DNA szerint egy olyan személy kapta vissza a területet, aki nem bizonyította hitelt érdemlően, hogy ő lenne a jogos tulajdonos. Az ügyben az ADP későbbi elnöke, Daniel Drăgan ellen is eljárás indult. Az ügyészség szerint az okozott kár 15 millió 977 lej.
Az 1976-ban Csíkszeredában született Tánczos a szülővárosában érettségizett, majd 1994 és 1998 között Közgazdasági tanulmányokat folytatott a Bukaresti Egyetemen, ahol cégmenedzsmentre szakosodott. Posztgraduális szinten a bankmenedzsmentet tanulmányozta. 2006-tól 2007-ig a Nemzetvédelmi Akadémián vett részt posztgraduális képzésben. 2000 és 2002 között az Euro Consulting Romania gazdasági igazgatója volt. 2008 és 2011 között a Romániai Országos Jégkorong-szövetség elnöke volt.
Tánczos 1998 és 2000 között szakértőként vett részt a román parlament munkájában, majd 2002-től 2005-ig a képviselőházban az Ipari és Szolgáltatási Bizottság Tanácsának elnöke. 2005-től 2007-ig az Állami Vagyonügynökségnél volt vezérigazgató. A politikus 2007-től 2009-ig a Közlekedési Minisztériumban töltött be államtitkári posztot. 2010 januárjától 2010 júliusáig a Területfejlesztési és Turisztikai Minisztérium államtitkára volt. 2010 júliusától 2011-ig a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumnál volt államtitkár.
2012-ben szenátori mandátumot szerzett, jelenleg a szenátus mezőgazdasági bizottságának titkára, az RMDSZ felsőházi frakciójának helyettes vezetője.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!