
Példátlanul kemény bírálattal illette Stelian Tănase, a Román Televíziótársaság (SRTv) elnök-vezérigazgatója Victor Ponta miniszterelnököt, amiért az szerinte ellenségesen viszonyul a köztévéhez.
2015. augusztus 02., 19:432015. augusztus 02., 19:43
2015. augusztus 02., 20:152015. augusztus 02., 20:15
Tănase (fotó) a közszolgálati televízióban csütörtökön este sugárzott nyilatkozatban arról beszélt: az eddigi miniszterelnökök közül Ponta viszonyul a legellenségesebben az állami televízióhoz. Szerinte a köztévé megmentését elősegítő intézkedések – az előfizetési díjak növelése, az áfa csökkentése és az adóamnesztia – a kormányon múlnak. Rámutatott: a különböző kormányok által hozott intézkedések „térdre kényszerítették” a közszolgálati televíziót. „Ezt a politikusok tudatosan tették, hogy politikai kontroll alá vonhassák a televíziót” – jelentette ki.
Victor Ponta kapcsán megjegyezte: ő a köztévéhez a legellenségesebben viszonyuló miniszterelnök, aki „szorosan tartja az intézményt, és néha az arcába is fejel.” Kifejtette, Pontával semmilyen intézményes viszonyban sem áll, tavaly áprilisa óta nem is tárgyaltak, amikor ugyanis megpróbált beszélni a kormányfőhöz, az a parlamenthez irányította, mondván, a televízió gondjainak megoldása a törvényhozás feladata. „Ez nem így van. A miniszterelnök feladata, hogy indexálja az előfizetési díjakat, csak ő csökkentheti az áfát is. (…) Ponta azonban nem vett tudomást minderről, és halogatta a problémát, elfutott előle. Nem ő az egyetlen miniszterelnök, aki így tett. A többi kormányfő is a következő kormányokra hagyta a televízió gondjainak megoldását” – mondta Tănase.
A tévéelnök egyúttal azzal vádolta meg a kormánykoalíció fő erejét adó Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy megpróbálta őt eltávolítani a televízió éléről. Elmondta, májusban és júniusban a parlament két házának kulturális bizottságai megkísérelték meneszteni a köztévé igazgatótanácsát, aminek a fő célja az ő eltávolítása volt. A kísérlet azonban sikertelenül végződött, mivel a liberálisok, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek képviselői nem vettek részt az üléseken, hogy a testületek szavazat-képtelenek legyenek, és így a PSD ne tudja a 2016-os választási évre a saját emberét a tévé élére állítani.
Kijelentette: nem ragaszkodik a székéhez, de a választásokig nem mond le tisztségéről. Annak kapcsán, hogy az adóhivatal csütörtökön feloldotta a tévétársaság adóhátralék miatt zárolt számláit, megjegyezte: ez időleges megoldás, mivel ősszel újabb törlesztési határidő következik. Szerinte a megoldás egy új társaság megalapítása lenne, mivel a jelenlegi köztelevízió „a kommunizmusból származik”. A tévéelnök azt is közölte, hogy folytatódnak az átalakítások, amelyek elbocsátásokkal is járhatnak, de idén senkit sem küldenek el.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
szóljon hozzá!