
Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Kihirdették a pedagógusi véglegesítő vizsga eredményeit, 76,97 százalékos a sikeresen vizsgázók aránya – jelentette be kedden az oktatási minisztérium.
2023. július 25., 12:522023. július 25., 12:52
A tárca közleménye szerint a sikeresen vizsgázók (a legalább 8-as átlagot elérők) aránya több mint 6 százalékkal magasabb a tavaly regisztrált 70,8 százaléknál, és közel 4 százalékkal a 2021-ben jegyzett 72,9 százaléknál.
A sikeres vizsgához a pedagógusoknak legalább 8-as átlagot kell elérniük, az írásbeli vizsga 70 százalékos súlyozással vesz részt az átlag kiszámításában. Beleszámít még a vizsgajegybe a tanév folyamán az óralátogatáson kapott minősítés.
Az írásbeli vizsga július 19-én zajlott 42 vizsgaközpontban, összesen 105 tantárgyból, a dolgozatokat hét központban javították.
Az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint 8008-an jelentek meg július 19-én a pedagógusi véglegesítő vizsga írásbeli próbáján. A részvételre jogosult 8485 jelentkező közül 477-en nem jelentek meg a vizsgán, 330-an a vizsga előtt személyes okokra hivatkozva visszaléptek, négy vizsgázót pedig csalási kísérlet miatt kizártak.
A 7672 vizsgázó közül 4029-en kaptak dolgozatukra 8 és 10 közötti jegyet, 131 tízes dolgozat volt. 394 vizsgázó nem érte el az 5-öst.
Az óvásokat kedden 20 óráig és szerdán délig lehet benyújtani – emlékeztet az Agerpres. A végleges eredményeket augusztus 1-jén teszik közzé a vizsgaközpontokban és a definitivat.edu.ro honlapon.
A véglegesítő vizsga jogosít fel a tanári szakma gyakorlására a közoktatásban. A vizsga letétele előtt a pedagógusoknak legalább egy évig kell tanítaniuk.

A bukaresti oktatási minisztérium tájékoztatása szerint 8008-an jelentek meg szerdán a pedagógusi véglegesítő vizsga írásbeli próbáján.

A véglegesítő vizsga írásbelijén részt vett pedagógusok kevesebb mint fele, 48 százaléka ért el hetes osztályzat fölötti eredményt – derült ki az oktatási tárca által kedden közzétett adatokból.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
szóljon hozzá!