Hirdetés

Támadják az elnöki bizottság „prostijelentését”

Heves támadások kereszttüzébe került a társadalmi helyzet feltérképezésére összehívott elnöki bizottság által a a szociális válság felszámolására kidolgozott jelentés azon passzusa, amely a kábítószerfogyasztás törvénytelenségének eltörlése mellett a prostitúció legalizációját is javasolja.

Balogh Levente

2009. szeptember 23., 14:132009. szeptember 23., 14:13

A jelentést mind politikai, mind egyházi oldalról bírálták. Constantin Stoica, a román ortodox patriarkátus szóvivője leszögezte: a görögkeleti egyház küzdeni kíván a prostitúció törvényessé tétele ellen, és reményét fejezte ki, hogy azon képviselők, akik „az egyház fiai”, figyelembe veszik a romániai polgárok többségének véleményét, akiknek a zöme keresztény.
A szóvivő szerint a tervezet nemhogy nem oldja meg a szociális helyzetet, de tovább súlyosbítja a problémát, és intézményesített, anyagi függőségen alapuló rabszolgasághoz vezet, amely felgyorsítja a társadalmi leszakadást, egyes betegségek elterjedését, a válások számának növekedését, azon nők pedig, akik ezen „csapás” kelepcéjébe esnek, jóvátehetetlen lelki és testi károsodást szenvednek, és méltóságuk is szertefoszlik.

Stoica szerint a jelenség oka a szegénységben és az erkölcsi válságban  keresendő, és kijelentette: az egyház rendelkezik olyan szociális intézményekkel, otthonokkal, amelyek ezen probléma megoldását szolgálják.

Bírálta a kezdeményezést Mircea Geoană, a koalíciós partner Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is. A politikus emlékeztetett: Traian Băsescu az öt évvel ezelőtti elnökválasztási kampányban azt állította, hogy öt román állampolgár közül egy homoszexuális, most pedig a válság kellős közepén ilyen megoldásokat talált a krízis túlélésére. „Meggyőződésem, hogy most, a válság közepén ez a csodaszer: a prostitúció és a szabad drogfogyasztás az utcákon” – fogalmazott ironikusan Geoană. Hozzátette: ennél lényegesen komolyabb válaszokat várnak a probléma megoldására az államfőtől.

Az államfői bizottság egyébként azért áll ki a szexuális szolgáltatások törvényesítése mellett, mert álláspontja szerint a prostituáltak így ellenőrzött körülmények között, rendszeres orvosi és pszichiáteri ellenőrzés mellett fejthetnék ki tevékenységüket, amivel elejét lehetne venni a nemi betegségek terjedésének.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés