2010. április 02., 08:382010. április 02., 08:38
Visszautasította csütörtökön a szingapúri állampolgár halálra gázolásával gyanúsított román diplomata, Silviu Ionescu a távol-keleti ország rendőrsége által végzett nyomozás szerdán nyilvánosságra hozott eredményeit, amelyek szerint egyértelműen kijelenthető, hogy Ionescu vezette azt a követségi autót, amely tavaly decemberben egy személy halálához és két másik súlyos sérüléséhez vezető balesetet okozott Szingapúrban.
A szingapúri The Straits Times című lap telefonon érte el az azóta Romániába hazautazott, és a külügyminisztérium által tisztségéből felfüggesztett magas rangú diplomatát, aki hazugságnak nevezte a vizsgálat 54 tanú vallomásai alapján levont következtetéseit, és továbbra is fenntartja: nem ő gázolt, a baleset előtt nem sokkal ugyanis ellopták az autót. Reakciójában a szingapúri külügyminisztérium hevesen bírálta Ionescut, mondván: az általa mondottak súlyosan sértik a szingapúri igazságügyi rendszer jó hírét. A lap megszólaltatta Románia szingapúri nagykövetét, Aurelian Neagut is, aki szerint nem valószínű, hogy megvonnák Ionescu diplomáciai mentességét, hogy Szingapúrban ítélkezzenek fölötte, a két ország között ugyanis nincs érvényes kiadatási egyezmény.
Bár a román ügyészek is vizsgálódnak az ügyben, Neagu szerint még nem biztos, hogy egyáltalán eljárás indul Ionescu ellen, az ügyészség ugyanis még nem kapta meg a szingapúri hatóságok birtokában lévő bizonyítékokat. A szingapúri külügy ezt ugyanakkor cáfolta, leszögezve: megküldték a birtokukban lévő bizonyítékokat Bukarestnek. Azt is közölték, hogy jövő héten bekéretik a román nagykövetet, hogy tájékoztassa őket az üggyel kapcsolatos román álláspontról. A szingapúri lap egyébként azt írja: a városállam polgárai azt szeretnék, ha a nagy vihart kavart ügy főszereplőjét ott állítanák bíróság elé. Az ügy miatt a Szingapúrban szolgálatot teljesítő diplomáciai testületek is aggódnak, mivel attól tartanak, hogy a népharag ellenük fordul. Waldemar Dubaniowski lengyel nagykövet ugyanakkor rámutatott: a külföldi diplomaták rendszerint tiszteletben tartják a törvényeket, „de minden csoporton belül akadhatnak fekete bárányok”.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).