Hirdetés

Sztrájkra készülnek a tanügyi szakszervezetek

Az országos vizsgák, valamint a tanévzárás bojkottjában egyeztek meg a Spiru Haret tanügyi érdekvédelmi ernyőszervezet tagjai tegnap arra az esetre, ha a parlament jelenlegi formájában fogadja el a közalkalmazottak prémiumainak és többletjuttatásainak csökkentéséről szóló törvénytervezetet. A tegnapi ülést követően a négy tanügyi szakszervezet képviselői abban állapodtak meg, hogy közösen dolgozzák ki a tiltakozó akciók menetrendjét.

Balogh Levente

2009. március 18., 09:302009. március 18., 09:30

Az első, e témában megrendezett találkozót ma tartják. A Spiru Haret azzal fenyeget, hogy számukra kedvezőtlen döntés esetén akár országos tanügyi sztrájkot is hirdethet. 
Marius Nistor, a Spiru Haret szakszervezet ügyvezető elnöke a munkaügyi miniszterrel még hétfőn este folytatott egyeztetéseket követően jelentette ki, hogy a tanügyi érdekképviseletek elfogadhatatlannak tartják a prémiumok eltörléséről szóló tervezetet, mivel az jelentős mértékben csökkentené a tanerők jövedelmét, ez pedig ellentétes a tanerők jogállását szabályozó sarkalatos törvénnyel.

„Eddig még semmilyen megállapodás sincs, nem is lehet, mivel elutasítjuk a jelenlegi tervezetet” – szögezte le Nistor, aki már akkor nem zárta ki az országos sztrájk lehetőségét. Mint kifejtette, a munkaügyi tárcával folytatott egyeztetésen a minisztérium képviselői azt kérték a szakszervezetektől, mondjanak le a jutalmakról és a prémiumalapról. 

Fenyegetőző közalkalmazottak
Az Alfa Kartell szakszervezeti tömbhöz tartozó közalkalmazottak hétfőn tüntetéseket szerveznek a prefektúrák, a munkaügyi minisztérium, valamint a kormánypártok székháza előtt, és sztrájkkal fenyegetnek arra az esetre, ha a juttatások megvonására vonatkozó rendeletet jelenlegi formájában fogadják el. Octavian Luca, az érdekvédelmi szervezet alelnöke közölte, már az összes minisztériumnál költségcsökkentéseket hajtottak végre, ahhoz azonban, hogy a kormány által követelt szintet elérjék, további 3-4 százalékos csökkentés szükséges.

Marius Petcu, a CNSLR Frăţia szakszervezeti tömörülés elnöke – aki szintén részt vett az egyeztetéseken – közölte, hogy a munkaügyi tárca be kívánja vonni a tervezet által érintett közalkalmazottakat foglalkoztató minisztériumokat, így az oktatási, az egészségügyi és a belügyi tárcát is. A tervezet ügyében a végső döntést a miniszterelnök mondja majd ki. A tervezet lényege, hogy a pénzmegtakarítás érdekében egységes bérezési rendszert dolgozzanak ki a közalkalmazottak számára, illetve azon közalkalmazotti rétegek esetében, ahol ez indokolt, emeljék a béreket.

A szakszervezetek ugyanakkor attól tartanak, hogy a takarékossági intézkedések keretében a kormány el akarja bocsátani a közalkalmazottak mintegy 20 százalékát. Valentin Mocanu munkaügyi államtitkár cáfolta ezt, és közölte, a rendelet szakszervezetek által kifogásolt 20-as cikkelye csupán arról intézkedett, hogy a munkáltatóknak a rendelkezésre álló források keretében kell megállapítani a juttatásokat, ugyanakkor ez nem vezethet elbocsátásokhoz.

A jogszabálytervezetet február 27-én bocsátotta nyilvános vitára a kormány, és többek között a közalkalmazottak prémiumainak megszüntetését, valamint a jutalmak idei befagyasztását irányozza elő. Az intézkedést többek között a Világbank azon ajánlásával indokolják, amelynek értelmében a kormánynak csökkentenie kell a közkiadások mértékét, a béremelkedést pedig az infláció szintjéhez kell igazítania.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés