2009. november 16., 15:042009. november 16., 15:04
A sztrájkot kedden reggel kezdik, hajnali öt és délután négy óra között egyetlen szerelvény sem fog közlekedni. A Metrorex vállalat 4.250 dolgozójának érdekeit védő szakszervezet 20 százalékos béremelést követelt. Radu Berceanu közlekedési miniszter kijelentette, hogy 2008-ban 23 százalékkal, 2009-ben pedig 26 százalékkal nőtt a metrónál dolgozók bére, ami két év alatt 50 százalékos növekedést jelent, ezért most szóba se jöhet egy újabb emelés.
A miniszter kilátásba helyezte a sztrájk jogi úton való megtámadását, azaz a bíróságtól a munkabeszüntetés felfüggesztését kérik majd. Berceanu szerint elfogadhatatlan, hogy a föld alatti közlekedés a legforgalmasabb napszakban teljesen leáll, hiszen sztrájk esetében is a közszolgáltatóknak tevékenységük egyharmadát biztosítaniuk kell.
Berceanu kifogásolja, hogy a metró vállalat dolgozói \"saját fejük szerint\" határoztak a működési programról. Emlékeztetett arra, hogy 2005-ben két napos hasonló sztrájk után a bíróság felfüggesztette a metrósok munkabeszüntetését. A bukaresti Metrorex naponta 650 ezer utast szállít.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).