
Fotó: MTI
Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnökének indulása premiert jelent, hiszen ezzel első ízben száll harcba két magyar jelölt a romániai államfőválasztáson. Az 1968-ban Nagyváradon született politikus nős, három gyerek apja.
2014. október 29., 18:122014. október 29., 18:12
Az EMNP jelöltje az autonómia és a föderalizmus jelszavát tűzte zászlajára, indulását azzal indokolták, hogy így az RMDSZ jelöltje, Kelemen Hunor és az ő kampánya során együttesen hatékonyabban és szélesebb rétegekhez lehet az önrendelkezési igényekre vonatkozó üzenetet eljuttatni.
Szilágyi Zsolt 1986-ban érettségizett a mai Ady Endre Gimnáziumban. 1987 és 1990 között a Temesvári Műszaki Egyetem Építészeti Karának hallgatója volt, 1997-ben a bukaresti Nemzetvédelmi Kollégiumban is diplomát szerzett. 1992–1998 között politológiát hallgatott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1990 és 2004 között négy ciklusban parlamenti képviselő Románia parlamentjében az RMDSZ színeiben. Miután Tőkés László európai parlamenti mandátumot szerzett (2007-ben, illetve 2009-ben), kabinetfőnökként segítette tevékenységét.
1990-ben ő volt a bukaresti parlament legfiatalabb tagja. Alapító tagja volt 1993-ban a Reform Tömörülésnek, majd 2003-ban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke lett. 2004-ban alapító tagja volt a Magyar Polgári Szövetségnek. 2004-ben otthagyta az RMDSZ-t, 2005-től a Partiumi Keresztény Egyetemen oktatott. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) 2011-es megalakulása óta a párt alelnöke.
Vagyonbevallása szerint feleségével együtt két háza és egy lakása van Nagyváradon, egy hétvégi háza, egy Skoda és egy Seat márkájú személygépkocsija, valamint hat telke. Számláján 25 ezer euró van, emellett egy 18 500 eurós, egy 1600 dolláros és egy 16 ezer lejes bankbetétje, emellett 15 ezer eurót befektetési alapokban tart. Tavaly 52 650 lejt keresett az EP-ben Tőkés László asszisztenseként.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!