Hirdetés

Szélsőséges feljelentés Dacian Cioloş ellen

Hivatali visszaélés és csalás vádjával feljelentést tett a szélsőségesen nacionalista Egyesült Románia Párt (PRU) Dacian Cioloş miniszterelnök ellen a Föld bölcsessége című Constantin Brâncuşi-szobor megvásárlása miatt.

Balogh Levente

2016. október 30., 16:152016. október 30., 16:15

A kampányízű feljelentést Bogdan Diaconu, a soviniszta párt elnöke, valamint a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által meggyanúsított képviselő, Sebastian Ghiţă tette meg. Diaconu vádjai szerint a tizenegymillió euróra taksált szobor árát „tízszeresen túlértékelték\", és úgy vélekedett, hiábavalóan költöttek el tizenegymillió euró közpénzt, mivel a műalkotás a nemzeti kulturális örökség részét képezi, így nem vihető ki az országból.

Ghiţă szerint nyomozást kell indítani ebben a „nagy csalási ügyben\", amelyet a restitúciós hatóságot érintő, több százmillió eurós bűncselekményekhez hasonlított. Állítása szerint hírszerzési jelentések is alátámasztják, hogy a szobrot szándékosan felértékelték, és fennál a veszélye, hogy ugyanúgy kirabolják az államot, ahogy az a restitúciós hatóság által felülértékelt ingatlanokért kifizetett kárpótlások esetében történt. A miniszterelnök nem kívánta kommentálni az ügyet, csupán „jó egészséget\" kívánt a feljelentőknek.

Brâncuşi-szoborra ült Johannis
Felzúdulást okozott Klaus Johannis államfő, aki pénteken Târgu Jiuban egy rendezvényt követően Constantin Brâncuşi A hallgatás asztala című szabadtéri alkotásával fényképezkedett, úgy, hogy leült az asztal melletti kőszékek egyikére, holott a műalkotások közelében táblán kérik a látogatókat, ne nyúljanak a szobrokhoz. Az államfői hivatal nem kommentálta az ügyet, a helyi rendőrség szerint csak azért bírságolnak, ha valaki felmászik és rááll a szobrokra.

Mint arról beszámoltunk, a kormány október 12-én döntött arról, hogy biztosítja a román nemzeti örökség részének tekintett kisplasztika megvásárlásához szükséges összeget, miután az erre a célra megjirdetett közadakozás sikertelenül végződött. A kormány eredetileg a 11 millió eurós vételár nagyobb részét – hatmillió eurót – közadakozásból akarta előteremteni és márciusban csak ötmillió eurót különített el a szobor megvásárlására. Mivel az állam csak idén élhet elővásárlási jogával és az áprilisban kezdődött közadakozásból mindössze 1,27 millió euró gyűlt össze, a kormány rendeletet fogadott el arról, hogy a hiányzó összeget szintén költségvetési forrásokból pótolják ki.

A Brâncuşi az enyém elnevezésű, szeptember végén lezárult adománygyűjtési kampányt a kormány nem tekinti kudarcnak, hiszen több mint százezer embert mozgatott meg. Bár A Föld bölcsességére kiírt közadakozás meghosszabbításáról letett a kabinet, a szobor körül kialakult társadalmi összefogásra való tekintettel egy Brâncuşi-ról elnevezett kulturális alap létrehozásáról is döntött.
A Föld bölcsessége című szobor egy földön ülő meztelen nőt ábrázol. Megvásárlása után egy bukaresti múzeumban fogják kiállítani – ígérte a kormány. A húszmillió euróra értékelt kisplasztika jelenleg Gheorghe Romașcu műépítész örököseinek tulajdonát képezi, Romașcu 1911-ben vásárolta meg azt a szobrásztól. A modern plasztika egyik meghatározó egyéniségeként elismert Brâncuşi 1876-ban született Romániában és 1957-ben halt meg Párizsban. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés