Vasile szerint a román ortodox egyház legmagasabb tisztségét 1977 és 1986 között betöltő Iustin már azelőtt is együttműködött a kommunista titkosrendőrséggel, hogy erdélyi metropolitává nevezték volna ki. A főpap egyébként ezt követően moldvai metropolita lett, majd 1977-től pátriárka.
Cristian Vasile közölte, az egyházfőnek hálózati dossziéja volt, amelyet a volt Szekuritáté archívumában el is olvashatott. Hozzátette ugyanakkor, hogy a dosszié meglehetősen vékony volt, és viszonylag kevés jelentést tartalmazott. Iustin szerepére egyébként már a Tismăneanu-jelentés is kitért. Eszerint a főpapot, aki akkoriban tanár volt a teológiai egyetemen, a kommunista hatóságok már 1948-ban beválasztották az egyházakat ellenőrző rendszer kiépítésén dolgozó „technokraták” csapatába. A történész szerint nem feltétlenül a rendszerhűség volt a legfőbb kritérium: az így kiválasztott személyek nagy része zsarolható volt. A rendelkezésre álló dokumentumok szerint Iustint a szélsőjobboldali légionárius mozgalomhoz fűződő kapcsolatai miatt zsarolták. A jelentés többek között felrója a volt pátriárkának, hogy szemet hunyt azon, a hetvenes évek végén kezdődött folyamat fölött, amelynek során több bukaresti templomot is leromboltak, és semmit sem tett, amikor egy Calciu-Dumitreasa nevű papot, aki titlakozott a templomrombolás ellen, tíz év börtönre ítéltek.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).