
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) támogatja, hogy a jövőben ne lehessen névtelenül mobiltelefon-feltöltőkártyát vásárolni.
2014. június 12., 17:222014. június 12., 17:22
Dumitru Dumbravă SRI-tábornok a képviselőház távközlési bizottságának szerda délutáni ülésén azt mondta: az ország európai uniós partnerei már eddig is sokszor bírálták Romániát, amiért bárki a személyes adatainak megadása nélkül prepay-kártyához juthatott.
„Bírálatokat kaptunk, amiért Románia sérülékenység-exportőrré vált, vagyis a rosszfiúk között elterjedt, hogy Romániában szabadon hozzáférhetőek a kommunikációs eszközök, anélkül, hogy a vevő felfedné a személyazonosságát, ezért beszerzik, és rossz célokra használják fel őket az EU-ban. Az EU-s partnerek megkérdezik, ki áll a gyanús kártya mögött, én pedig nem tudok válaszolni” – fejtette ki a meghallgatáson Dumbravă.
Hozzátette: teljes mellszélességgel támogatja annak a kormány által tervezett jogszabálynak az elfogadását, amely véget vetne a személyi adatok megadása nélküli kártyavásárlásnak. „Égető nemzetbiztonsági kérdésről van szó, különös tekintettel az EU külső határai mentén bekövetkezett fejleményekre” – fogalmazott a tábornok.
Rámutatott: bár már a 2008-as bukaresti NATO-csúcs idején fölmerült a névtelen kártyák okozta probléma, azóta sem történt semmi, bár már a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) is felhívta a figyelmet a témára.
Daniel Iane, a távközlési bizottság nemzeti liberális párti tagja ugyanakkor megjegyezte: eddig már kétszer vetették el a tervet, mivel Dumbravă nem tudta a honatyákat meggyőzni arról, hogy az általa említett fenyegetések valódiak. Szerinte a szolgáltatóknak és a felhasználóknak is sokba kerülne a jogszabály bevezetése, az elért haszon pedig nem állna arányban a rá költött pénzzel.
Dumbravă szerint ugyanakkor egy uniós kollégáját idézte, aki szerint az első terrortámadás után a parlament biztosan megszavazza majd a SRI által kért összes törvényt.
Mint arról beszámoltunk, a kormány április elején fogadta el a vonatkozó jogszabály tervezetét. Robert Cazanciuc igazságügy-miniszter akkor elmondta: a jogszabály hatályba lépést követően hat hónapon belül minden feltöltőkártya-tulajdonosnak regisztrálnia kell, ehhez pedig fel kell mutatnia valamely személyi okmányát, és szintén csak személyi igazolvánnyal lehet majd új SIM-kártyát vásárolni.
Cazanciuc közölte, az intézkedés célja a nemzetbiztonsági kockázatok csökkentése. Amennyiben valaki nem regisztrál szolgáltatójánál, az mindaddig megszakítja a szolgáltatást, amíg nem pótolja a mulasztást.
Victor Ponta miniszterelnök árnyalta a képet, mondván: a regisztrációs kötelezettség a jövőre vonatkozik, a bevezetéséről ugyanis a parlamentnek kell döntenie. „Volt egy beszélgetés a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban (CSAT), ennek megfelelően dolgoztunk ki egy törvénytervezetet, amelyet továbbítunk a parlamentnek. A törvényhozás a vitát és a közvélemény tájékoztatását követően úgy dönthet, hogy a rendszer 2015. január elsejétől működésben lépjen” – mondta a kormányfő.
Victor Ponta még tavaly, amikor először fölmerült a lépés lehetősége, arról beszélt, hogy a Legfelsőbb Védelmi tanács (CSAT) még 2012 nyarán, az izraeli turisták elleni bulgáriai merényletet követően döntött a felöltőkártyák tulajdonosainak regisztrálási kötelezettségének bevezetéséről.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
szóljon hozzá!