
Fotó: Facebook/SRI – Serviciul Român de Informații
Románia már 2020-ban tranzitútvonalként szerepelt a nyugat-európai és közel-keleti fogyasztói piacokra szánt, nagy kockázatú kábítószerek kereskedelmének – derült ki a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) 2020-ra vonatkozó jelentéséből, amelyet a minősítés feloldása nyomán kedden hoztak nyilvánosságra a képviselőház honlapján.
2023. október 11., 10:352023. október 11., 10:35
A dokumentumban az is olvasható, hogy az országban az iszlamista propaganda reprezentatív terjesztői az iszlám hitre áttért külföldi és román állampolgárok voltak. A jelentésben kiemelik, hogy
emellett a mentális problémákkal küzdő személyek arányának növekedése is tapasztalható a radikális iszlám ideológia hívei között.
A jelentés szerint a szervezett bűnözői csoportok továbbra támogatókat és az illetékesek befolyásolását szolgáló eszközöket kerestek a közigazgatási és egyéb intézményekben, beleértve a velük együttműködő személyek előléptetését a pénzügyi-adóügyi vagy vámellenőrzési hatóságok fontos pozícióiba.
A dokumentum arra is kitér, hogy az ország területe továbbra is tranzitútvonalként szolgált a nyugat-európai és közel-keleti fogyasztói piacokra irányuló, nagy kockázatú kábítószer-kereskedelem számára.
A gazdasági ügyekre kitérve a jelentés megállapítja: a költségvetési fenntarthatóság sebezhetőségét az is fokozta, hogy a külföldi tulajdonú hazai vállalatok a hozzájuk kötődő vállalkozásokkal folytatott ügyleteik során manipulálták a transzferárakat a nyereség csökkentése vagy nem kimutatása, valamint pénzeszközök kiszervezése céljából a tőke származási országainak gazdasági szereplőihez.
A dokumentum azt is megemlíti, hogy sikerült megakadályozni, hogy külföldi hírszerző szolgálatok román hírszerzőket szervezzenek be, illetve befolyást szerezzenek román stratégiai gazdasági – többek között energetikai – létesítményekben.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
szóljon hozzá!