Hirdetés

Seres Dénes ülésvezető rangidős képviselőként üzent a parlamentbe bejutott szélsőséges pártoknak

Seres Dénes

Seres Dénes (archív felvétel)

Fotó: RMDSZ

A mai demokrácia az 1989-es bátorság és áldozatvállalás eredménye, de az ország valahol útközben „elakadt”, és a 2024-es választások ráébresztettek minket arra, hogy mennyire törékeny a demokráciába és az intézményekbe vetett bizalom – jelentette ki pénteken az új összetételű képviselőház első ülésszakát megnyitó beszédében Seres Dénes.

Hírösszefoglaló

2024. december 20., 16:452024. december 20., 16:45

Az ülést vezető rangidős képviselő emlékeztetett arra, hogy a romániaiak éppen 35 évvel ezelőtt nyerték vissza a szabadságukat és az emberi méltóságukat. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az akkor kivívott demokrácia nem csupán egy eszményt, hanem állandó elkötelezettséget jelent. „Ahogy az emberek 1989 decemberében a megdönthetetlennek tűnő totalitárius rendszer leváltását követelték, és sikerrel jártak, nekünk ma az a feladatunk, hogy megvédjük és megerősítsük ezt az örökséget” – fogalmazott az RMDSZ politikusa.

Seres elmondta, hogy 1992-től tagja a parlamentnek, és tanúja volt az intézmény gyökeres átalakulásának.

Hirdetés

Felidézte, hogy évtizedekkel ezelőtt a parlamentben a viták gyakran hevesek voltak, de a felek tisztelték egymást, és mindenkit a működő demokrácia kiépítésének vágya hajtott – számolt be az Agerpres.

korábban írtuk

Összeül az új parlament, amelybe három szélsőjobboldali párt is bejutott
Összeül az új parlament, amelybe három szélsőjobboldali párt is bejutott

Először ül össze pénteken a december elsejei választások nyomán kialakult összetételű új román parlament, miután Klaus Iohannis államfő erre a napra hívta össze az alakuló ülést.

Beszédében megállapította, hogy az elmúlt években konszolidálódtak Romániában a demokratikus intézmények, de az ország valahol „elakadt” a demokrácia útján. Szerinte ezt jelezték az elnökválasztás első fordulójának eredményei is, amelyek megmutatták, hogy mennyire törékeny a polgárok demokráciába és az intézményekbe vetett bizalma.

Idézet
A (...) választók egyértelmű üzenetet küldtek nekünk: nagyobb elszámoltathatóságra és polgárközelibb politikára van szükség,

vissza kell szerezni a demokratikus intézményekbe vetett bizalmat, és a parlamentnek példát kell mutatnia tisztességből és hozzáértésből” – jelentette ki.

Az RMDSZ képviselője üzent a parlamentbe bejutott szélsőjobboldali pártoknak is. „A múlt sötét ideológiáinak felidézése, a társadalmat polarizáló és a haladást elutasító retorika nem fogja megoldani Románia problémáit. Ez a hozzáállás nemcsak nem kínál megoldásokat, de veszélyezteti a stabilitást és az emberek demokratikus intézményekbe vetett bizalmát. Itt az ideje, hogy közösen lépjünk fel a demokrácia alapvető értékeinek védelmében, túllépve a politikai nézeteltéréseinken” – nyilatkozta Seres, emlékeztetve arra, hogy a romániai magyar közösség kulcsszerepet játszott a romániai demokrácia megerősítésében.

A képviselő úgy vélekedett, hogy a jelenlegi politikai helyzetben az RMDSZ példát mutatott pragmatizmusból és felelősségtudatból, kiegyensúlyozottságra és stabilitásra törekedett.

Beszéde végén reményét fejezte ki, hogy valamikor nem csak rangidős elnöke, hanem megválasztott vezetője is lehet majd a képviselőháznak egy romániai magyar politikus. „Mi megbízható partnerek vagyunk és leszünk, elkötelezettek a közös jövő építése iránt” – tette hozzá Seres Dénes.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
Hirdetés
Hirdetés