Hirdetés

Sebészmaffiát lepleztek le Bukarestben

Plasztikaisebész-maffiára csaptak le a hatóságok Bukarestben: a rendőrség és az ügyészség 23 helyszínen tartott pénteken házkutatást.

Balogh Levente

2014. április 27., 20:012014. április 27., 20:01

Az ügyben 26 személy érintett, zömmel orvosok, akiket azzal gyanúsítanak, hogy törvénytelenül végeztek plasztikai műtéteket. Az ügyészség egy napra őrizetbe vett kilenc orvost, de szombaton este szabadlábra helyezték őket. Vasárnap viszont egy kórházmenedzsert és két orvost előzetes letartóztatásba helyeztek.

A hatóságok még 2012-ben kezdtek nyomozni, miután egy ellenőrzés után fölmerült a gyanú, hogy bizonyos pácienseket nem szabályszerűen utaltak kórházba, majd később egy érintett is tanúvallomást tett. Az érintett orvosok ellen megvesztegetés elfogadása, vesztegetés, csalás és okirat-hamisítás gyanúja miatt indult bűnvádi eljárás.

Az ügyben érintett közgyógyellátási intézmény a bukaresti égési sérülésekre és plasztikai műtétekre szakosodott kórház. A gyanú szerint az itt dolgozó orvosok hamis diagnózissal utaltattak be betegeket, majd törvénytelenül használva a kórház infrastruktúráját, plasztikai műtéteket hajtottak rajtuk végre a rendes munkaidőben. Az orvosok jelentős pénzösszegeket kértek ügyfeleiktől, ugyanakkor a hamis diagnózis nyomán végrehajtott műtéteket elszámolták az egészségbiztosítónál.

A bukaresti törvényszék vasárnapi döntése értelmében 29 napos előzetes letartóztatásba helyezte a kórház menedzserét, Vitalie Stant és két másik orvost.

A gyanúsítottak között összesen 16 orvos van, akik a piaci árnál valamivel kisebb összegért – páciensek szerint például egy mellplasztikáért 2500–3000 eurót kellett fizetni – vállalták a műtéteket, a pénz a saját zsebükbe került.

A sebészek ennek nyomán az ügyészség szerint havi 15-20 ezer eurós be nem vallott jövedelemre tettek szert. A házkutatások során sajtóforrások szerint egyes orvosok lakásaiban 60-70 ezer eurós összeget találtak, de volt olyan is, akinél 200 ezer euróra bukkantak. Az ügy felgöngyölítésében a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) is közreműködött.

Nem mindenki örült ugyanakkor az akciónak. Vasile Astărăstoae, az orvosi kamara elnöke szerint a rajtaütés nyilvánosságra hozatala ártalmas, mivel csak fokozza az orvosok elvándorlását, az orvosi kamara nem illetékes az ügyben, mivel az csak a szakmai műhibákat vizsgálja, a kormány pedig az ilyen akciókkal csupán a rendszer alulfinanszírozottságát igyekszik palástolni.

A jászvásári orvosi egyetem rektoraként tevékenykedő Astărăstoae ellen egyébként korrupció miatt vádat emeltek, mivel a gyanú szerint befolyásolta a felsőoktatási intézmény e-oktatási rendszerének megvalósítására kiírt pályázat eredményét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
Hirdetés