
Pártot alapít Monica Macovei volt igazságügy-miniszter, jelenlegi európai parlamenti képviselő, aki függetlenként indult az államfőválasztáson. Macovei, aki 4,44 százalékos eredményével csupán az ötödik helyezést érte el, az egyik közösségi portálon jelentette be, hogy új politikai pártot hoz létre.
2014. november 05., 17:282014. november 05., 17:28
Indoklásként azt hozta fel, hogy Bukarestben 12, Kolozsváron 11,7, Kolozs megyében 7, Temesváron 9,23, Temes megyében 6,19, a moldvai Jászvásáron több mint 10, Konstancán 8,84, a külföldön élő románok körében pedig 15,1 százalékot ért el. „A statisztika azt mutatja, hogy a rám szavazók elsöprő többsége 18 és 35 év közötti, felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatal” – írta Macovei.
Szerinte ez képezi egy „tiszta, működőképes” konstrukció alapját, amelyben az emberek állnak a középpontban, és valós mértékben részt vesznek a döntéshozatalban. Indoklásként azt hozta fel, hogy ezt az eredmény pénz, kiépített struktúrák és helyi kiskirályok nélkül sikerült elérniük a bejáratott politikusok uralta nagyvárosokban.
Közölte, később döntenek majd az új párt nevéről, amely az igazságot, a szabadságot, a kapitalizmust, a vállalkozó szellemet és a mindenkire egyenlő mértékben érvényes törvényeket tűzi a zászlajára.
Mint ismeretes, Macovei a civil jogvédő szférából érkezett a politikába 2004-ben, amikor a Tăriceanu-kormány igazságügy-miniszterévé nevezték ki. Egyik legfontosabb lépése az igazságügyi rendszer reformja terén az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) létrehozása volt. 2009 óta a Demokrata-Liberális Párt (PDL) európai parlamenti képviselője volt, azt követően azonban, hogy a PDL választási szövetséget kötött a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), kilépett, és függetlenként indult el az államfőválasztáson.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!