Hirdetés

Romániát is érinti az orosz-ukrán gázvita

Több mint harmadával csökkent a Romániába érkező orosz földgáz mennyisége annak nyomán, hogy az újabb árvita miatt az orosz Gazprom elzárta az Ukrajnába vezető gázcsapokat. Adriean Videanu gazdasági miniszter szerint ennek ellenére a romániai gázfogyasztók nem érzik meg a hiányt, mivel a kieső gázmennyiséget sikerül vagy az ország saját kitermeléseiből, vagy a tározókból biztosítani. Románia mellett Magyarország, Lengyelország és Bulgária is az orosz földgáz mennyiségének csökkenését jelezte.

Balogh Levente

2009. január 04., 17:242009. január 04., 17:24

Az orosz földgázcég azért szüntette be a szállítást az újévben, mert Ukrajna egyrészt nem volt hajlandó kifizetni felhalmozódott, több mint kétmilliárd dolláros  adósságát – ezt saját állítása szerint december 31-én megtette, de a Gazprom szerint még több mint 600 millió dollár hiányzik. Ugyanakkor nem sikerült megállapodni 2009-re az Ukrajnának szállított gáz áráról és az Ukrajnán át Európába küldött gáz tranzitdíjáról, így a 2008-ra szóló szerződés lejártával egyelőre nem jött létre új szerződés. Az orosz fél azzal vádolja Kijevet, hogy megcsapolja a tranzitszállítmányokat, az ukránok azonban ezt tagadják.

A Romániát is hátrányosan érintő orosz döntés nyomán Adriean Videanu gazdasági miniszter a hétvégén találkozót kezdeményezett a romániai szakhatóságokkal, a találkozót követően pedig bejelentette: az orosz lépés nem érinti a hazai fogyasztókat. „Semmilyen probléma sincs, annak ellenére, hogy a Gazprom balkáni diszpécserszolgálatától azt az értesítést kaptuk, hogy január 11-ig az isacceai  vezetéken a megszokott 7,1 millió köbméter földgáz helyett 3,1 millió köbméterrel kevesebb érkezik. Mind a kitermelések helyszínén, mind a tározókban vannak tartalékaink” – szögezte le a tárcavezető.

Romániában nem lesz gond?

Marius Stroia, a Transgaz illetékese közölte, 32 százalékos csökkenés várható, ugyanakkor megnyugtatásul közlte: az ország földgázszállító hálózatában jelen pillanatban nincsenek gondok, a földgáz a szükséges nyomással érkezik. Hozzátette, Romániában nem lesznek gondok a földgázellátással, mivel három forrás is rendelkezésre áll a kieső orosz energiahordozó pótlására. „Ezek a források: a belső kitermelés, amely a Romgaz, a Petrom és egyéb kitermelők révén jut el a fogyasztókhoz, és napi 33 millió köbmétert tesz ki, a gáztározókból 26 millió köbméter érkezhet naponta, míg 6,5 millió köbméter importból származik. Ebből 4 millió az isacceai, 2,5 millió pedig az aranyosmeggyesi vezetéken keresztül érkezik.

Stroia elmondta, az ország napi földgázszükséglete az utóbbi napokban átlag napi mintegy 58,5 millió köbméter volt, azonban ez hétfőtől – miután véget érnek az ünnepi szabadságolások, és az emberek visszatértek a szabadságról – napi 3-4 millió köbméterrel növekedhet.

Az importföldgáz egy részének kiesése ugyanakkor megelőző intézkedésre sarkallta a Petromot. Stroia közölte, hétfőtől leállítják a Doljchim vegyiüzemet, amely napi 1,2 millió köbméternyi fölgázt fogyasztott, és az így felszabaduló mennyiséget a többi fogyasztó rendelkezésére bocsátják. Adriean Videanu ugyanakkor megjegyezte, a Petrom döntése kizárólag gazdasági okokkal magyarázható.

Az ország földgázszükségletének egyharmadát kitermelő Petrom egyúttal ugyancsak mától üzembe állítja a Pârâieniben található kitermelési egységet, jelentette be szombaton Ioan Rusu, az országos földgázszállító hálózatot üzemeltető Transgaz vezérigazgatója. „A szonda napi kapacitása 200 ezer köbméter, így innen újabb felhasználható földgáztartalékokhoz jutunk” – mutatott rá Rusu.

A statisztikák szerint egyébként Románia éves földgázszükségletének mintegy egyharmadát fedezi az orosz importgázból.
Az importföldgáz ügyében egyébként Cristian Diaconescu külügyminiszter szombaton telefonon egyeztetett ukrán kollégájával, Vologyimir Ogrizkoval. A tárgyalás során a román politikus felhívta ukrán kollégája figyelmét, hogy az orosz-ukrán vitának nem kellene kihatással lennie a Romániába érkező fölgáz mennyiségére. Románia mellett egyébként Magyarország, Lengyelország és Bulgária is az orosz földgáz mennyiségének csökkenését jelezte.

A gázviszály folytatódik

Az orosz-ukrán gázviszály közben egyre hevesebben folytatódik: Szergej Kuprijanov, a Gazprom szóvivője vasárnap reggel az Eho Moszkvi rádió műsorában alaptalannak nevezte azt az ukrán állítást, amely szerint nincs jogi alapja a tranzitnak, jogilag megalapozatlannak nevezte a tranzitra vonatkozó ukrán követeléseket, és hangsúlyozta: az ukrán eljárás miatt hiányzó mennyiségeket a Gazprom pótolja, részben Ukrajnát elkerülő vezetékeken, így Fehéroroszországon és Törökországon át. A jogi szakvélemény kimondja, hogy 2003 óta, 2013-ig szólóan érvényes szerződés áll fenn az orosz és az ukrán fél között, amely rögzíti mind a tranzit mennyiségét, mind körülményeit. Ezért Kuprijanov abszurdnak nevezte a Naftogaz bejelentését arról, hogy ellenkeresettel fordul a stockholmi kereskedelmi kamara nemzetközi választott bíróságához.

Előzőleg a Gazprom és az ukrajnai szállításokat, továbbá az európai szállítások egy részét bonyolító RoszUkrEnergo bejelentette, hogy az ukrán Naftogaz fellépésére a stockholmi testületnél keres jogorvoslatot, a Naftogaz viszont ellenkeresetet nyújt be ugyanoda. A Gazprom azzal vádolja Ukrajnát, hogy – mivel Moszkva január 1-én elzárta a gázcsapot – a Naftogaz engedély nélkül vesz le az ország számára a területén át Európába küldött földgázból, s ezzel megsérti a gáz tranzitjával kapcsolatban vállalt kötelezettségeit. A Naftogaz viszont azt állítja, hogy a Gazprom maga csökkenti a nyomást a vezetékben, hogy lopással vádolhassa Ukrajnát.

A RoszUkrEnergo két keresetet is benyújt: az egyikben 614 millió dollár elmaradt összeget követel még a 2008-as szállítások fejében, a másikkal azt akarja elérni, hogy kötelezzék a Naftogazt a gáz tranzitjára vonatkozó vállalt kötelezettségeinek az érvényes szerződések alapján történő teljesítésére. A Gazprom ugyancsak a zavartalan tranzit biztosítását követeli az ukrán féltől. Ez utóbbit Alekszej Miller Gazprom-vezérigazgató jelentette be szombaton azzal, hogy a monopólium döntését jóváhagyta Dmitrij Medvegyev államfő is. Ukrajna még január 2-án beismerte, hogy napi 21 millió köbméter gázt vesz le a tranzitból, úgymond a műszaki szükségletek fedezésére. Ezzel kapcsolatban megfigyelők rámutatnak, hogy a vezetékben a nyomást ugyan gázturbinák biztosítják, ám ehhez nincs szükség ilyen mennyiségre, amint december 31-ig sem volt rá szükség. A Naftogaz a tranzit megcsapolásáról szóló orosz közléseket cáfolta és provokációnak nevezte.

Bogdan Szokolovszkij, az ukrán elnök energia-biztonsági megbízottja az ITAR-TASZSZ hírügynökség jelentése szerint kijelentette: az orosz fél kevesebb gázt juttat a vezetékbe a szükségesnél. Egyelőre a hiányzó mennyiség csekély, de 10-15 nap múlva már problémákat okozhat, mert ha nagy mennyiségeket emelnek ki a földalatti tárolókból, az gondokat okozhat az egész ukrán gázszállítási rendszerben.

Az áremelés a konfliktus oka

Az újabb orosz-ukrán vita a gáz ára és a tranzitdíj körül zajlik: a Gazprom a 2008-ban fizetett 179,5 dollár után idén 250 dolláros kedvezményes árat szabott a piaci árakra való áttérés jegyében, de az ukrán importőr Naftohaz 235 rubelt ajánl ezer köbméterenként, míg Viktor Juscsenko ukrán elnök 204-210 dollárt tartana elfogadhatónak, továbbá a Gazprom 1,7 dollárt fizetne tranzitdíjként (a tavalyi 1 dollár után), Ukrajna viszont 1,8 dollárt követel. Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója azzal fenyegetőzött, hogy ha nincs szerződés, piaci áron, vagyis mintegy 419 dollárért fogják idén adni Ukrajnának a gázt. December végén a viszály a több mint kétmilliárd dolláros ukrán gázadósság miatt tört ki, de Kijev állítása szerint december 31-én a teljes összeget átutalta, ezzel szemben az orosz fél szerint 614 millió dollárral kevesebb érkezett meg, s a Gazprom szerint a teljes adósság megfizetése híján nem is jöhet létre a 2009-re szóló új szerződés. (Ukrajna nem akarja kifizetni a felszámolt, közel 500 millió dolláros késedelmi díjat, s ezt a követelést jogi úton szándékozik megtámadni.) Ukrajnában nincs hiány gázból, de ezt az illetékesek azzal indokolják, hogy az ország a fűtési szezon végéig, vagyis április 30-ig elegendő tartalékkal rendelkezik. Megoldásra egyelőre nincs kilátás, de az ukrán fél továbbra is hangoztatja, hogy a pravoszláv karácsonyra – január 7-re – meg lehet kötni a szerződést.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés