Hirdetés

Romániában is felütötte a fejét a koronavírus, Gorj megyei az első fertőzött

Képünk illusztráció •  Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Képünk illusztráció

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Romániában is megjelent az új típusú koronavírus – jelentette be szerda este Victor Costache ügyvivő egészségügyi miniszter és Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár. További 33 személy mintáját vetették laboratóriumi vizsgálat alá.

Rostás Szabolcs

2020. február 26., 23:362020. február 26., 23:36

2020. február 27., 11:102020. február 27., 11:10

A bukaresti kormány illetékeseinek tájékoztatása szerint az első fertőzött egy Gorj megyei lakos, aki kontaktusba került azzal az olasz állampolgárral, akinek szervezetében azután mutatták ki a kórokozót, hogy hazautazott Itáliába Romániából. A férfi közös vadászaton vett részt az idős olasz üzletemberrel. Az egészségügyi tárcavezető szerint a román beteg a Kárpátokon túli megye egyik településen él, tünetmentes volt, láza sincs, nem köhög. Amikor két nappal ezelőtt kiderült, hogy kapcsolatba került az olasszal, otthoni karanténba helyezték.

Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelmi osztályának vezetője közölte, hogy a pácienst még az éjszaka folyamán a bukaresti Matei Balş Járványtani Intézetbe szállítják kezelésre.

Hirdetés

korábban írtuk

Bukaresti kórházban kezelik az első romániai koronavírus-fertőzöttet
Bukaresti kórházban kezelik az első romániai koronavírus-fertőzöttet

Bukarestbe szállították az első, koronavírussal az országban megfertőzött román beteget, hozzátartozói otthoni karanténban maradnak, várják további Gorj megyei személyektől vett minták eredményeit.

A kormány képviselői a belügyminisztérium székházában, nem sokkal éjfél előtt tartott rendkívüli sajtótájékoztatójukon nem árulták el, pontosan melyik településről származik a koronavírussal (Covid-19) megfertőződött személy. A páciens héttagú családját közös otthonukban helyezik 14 napos vesztegzár alá, hatósági felügyelet mellett; különben a hozzátartozók szervezetében nem mutatták ki a vírust az eddigi tesztek. „Nincs szó járványról jelenleg, egyetlen megbetegedésről beszélünk. Két-három-négy fertőzött sem jelent járványt” – szögezte le Arafat.

Frissítés

Húszéves, éttermi dolgozó a fertőzött személy
A bukaresti illetékesekkel ellentétben az érintett község polgármestere felfedte a koronavírussal fertőzött férfi kilétét. Iuliana Iliescu, a Gorj megyei Prigoria polgármestere a Mediafax hírügynökségnek elmondta, hogy egy húsz éves fiatalemberről van szó, aki a fertőzést Romániába bejuttató idős olasz vállalkozó alkalmazottja, egy étteremben dolgozik. Dobrana faluban él a szüleivel és nagyszüleivel együtt, és a polgármester szerint szerda reggeltől vannak házi karanténban. Az elöljáró közölte, a koronavírus felbukkanása miatt fontolgatja, hogy csütörtöktől ideiglenesen bezárja a polgármesteri hivatalt, a helyi iskolát és egyéb intézményeket.

Victor Costache szerint a hatóságok nem tudják, pontosan hány személlyel került közvetlen kapcsolatba Romániában a nulladik páciens, a vírust az országba behurcoló olasz állampolgár. Ugyanakkor további 33 személytől vett, az érintett Gorj megyei régióból származó minta laborvizsgálata folyamatban van. „Az egyik pozitív elem, hogy megvan a nulladik páciens, az olasz férfi. A másik, hogy az első romániai fertőzéses eset vidéken bukkant fel, nem pedig egy zsúfolt nagyvárosban” – jelentette ki az egészségügyi tárcavezető.

A 71 éves olasz férfiról kedden derült ki, hogy Craiován és Gorj megyében járt február 18-a és 22-e között, majd Olaszországba való visszatérte után kiderült, hogy koronavírussal fertőződött.

Az Emilia Romagna régióban fekvő Cattolica településen élő férfi román állampolgárságú feleségének rokonait látogatta meg Gorj megyében, és több üzleti tárgyalása is volt. A Gorj megyei közegészségügyi igazgatóság munkatársai mintegy harminc személytől gyűjtöttek biológiai mintákat, akik korábban kontaktusba kerültek a koronavírus-fertőzéssel egy rimini kórházba beutalt olasszal.

Képünk illusztráció •  Fotó: Gábos Albin Galéria

Képünk illusztráció

Fotó: Gábos Albin

Nelu Tătaru, az egészségügyi minisztérium államtitkára szerda délután bejelentette: közülük 13 személy esetében negatív lett a laboratóriumi vizsgálat eredménye, ők nem fertőződtek meg. Cristinel Rujan Gorj megyei prefektus ugyanakkor elmondta, hogy a mintavétel még folyamatban van, további 19 személyt vetnek alá az eljárásának, akik esetében már elrendelték az otthoni elszigetelést. A Gorj megyei páciens egyébként az országon belül megfertőződött első román állampolgár, külföldön a múlt héten derült ki a Diamond Princess luxushajó két román alkalmazottjáról, hogy megbetegedtek.

A bukaresti egészségügyi, külügyi és belügyi tárca, valamint a katasztrófavédelem munkatársaiból álló stratégiai kommunikációs törzs legfrissebb, szerda délutáni tájékoztatása szerint az országban 69 személyt helyeztek kórházi karanténba, további 4 818-at pedig otthonukban tartanak megfigyelés alatt. Klaus Johannis államfő a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) általa összehívott szerdai ülése után bejelentette: a nemzetbiztonsági ügyekben illetékes testület a szükséges óvintézkedések fokozása mellett döntött a koronavírusnak az országba való bejutása, továbbá egy esetleges országos járvány megelőzése érdekében.

Romániában a vírus itáliai terjedése váltott ki fokozott aggodalmat, hiszen a nyugat-európai országban mintegy 1,2 millió román él, több mint egynegyedük az ország északi tartományaiban, ahol a legtöbb fertőzést észlelték: bukaresti adatok szerint Lombardiában 200 ezer, Veneto tartományban pedig 120 ezer román állampolgár él. Románia 12 nemzetközi repülőterére többtucatnyi menetrendszerű járat érkezik naponta Olaszországból: utasaik számára a hatóságok elkülönített folyósokat alakítottak ki. Az érkezőkkel a reptereken és a közúti határátkelőkön is formanyomtatványt töltetnek ki, hogy jártak-e olyan régióban, ahol megjelent a koronavírus, kapcsolatba kerültek-e fertőzöttekkel, észlelt-e magán a betegség valamely tünetét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását
2026. szeptember 02., szerda

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak

A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak
2026. szeptember 02., szerda

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton

Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Küszöbön az új tanév, de még törvényi módosítás kell egyes ösztöndíjak biztosítása érdekében

Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.

Küszöbön az új tanév, de még törvényi módosítás kell egyes ösztöndíjak biztosítása érdekében
2026. szeptember 02., szerda

PSD: szabályszerű volt a házbizottság megválasztása, hiába panaszkodik a PNL és az USR

Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.

PSD: szabályszerű volt a házbizottság megválasztása, hiába panaszkodik a PNL és az USR
2026. szeptember 01., kedd

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban

Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra

Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra
Hirdetés
Hirdetés