Hirdetés

Románia nem küld katonákat Ukrajnába – ígérte Iohannis

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Románia nem küld katonákat Ukrajnába – jelentette ki a Jakov Milatović montenegrói elnökkel közös keddi sajtótájékoztatóján Klaus Iohannis.

Krónika

2024. március 12., 13:022024. március 12., 13:02

2024. március 12., 13:212024. március 12., 13:21

A román államfő kifejtette, hogy Románia a továbbiakban is sokféleképpen támogatja Ukrajnát. Ám katonákat nem fog küldeni, mert Ukrajna nem NATO szövetségese – szögezte le.

Iohannis az Agerpres szerint megjegyezte azt is, hogy „ha egy állam és Ukrajna között bármilyen kérdésben kétoldalú megállapodás születik”, azokat be lehet tartani.

Hirdetés

„Már sokszor elmondtam, és örömmel jelentem ki újra: Románia kiáll Ukrajna és az ukránok mellett, és a támogatásunk addig tart, amíg szükség van rá” – mondta Iohannis.

Mint ismeretes, a téma annak kapcsán vált aktuálissá, hogy Emmanuel Macron francia elnök nemrég arról beszélt: nem kizárható nyugati csapatok Ukrajnába vezénylése.

Kijelentése nagy felzúdulást váltott ki, számos NATO-tagállam vezető politikusai jelezték, hogy nem szándékoznak katonákat küldeni Ukrajnába, hétfőn pedig Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is leszögezte, hogy a szövetség nem vezényel katonákat a háborúban álló országba.

Nem akarja lerövidíteni mandátumát a román államfő
Klaus Iohannis kedden kijelentette, hogy nincs szándékában lerövidíteni a mandátumát.
Az államfőt Jakov Milatović montenegrói elnökkel közös sajtótájékoztatóján arról kérdezték, készül-e idő előtt távozni a posztjáról, hogy vezető tisztséget töltsön be az EU-ban vagy a NATO-ban.
„Nincs szándékomban lerövidíteni a mandátumomat” – válaszolta Iohannis.
Hozzátette ugyanakkor, hogy délután öt órakor többet is mond a témában.
Az elnöki hivatal bejelentése szerint az államfő kedden délután a NATO témájában tesz sajtónyilatkozatot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
Hirdetés
Hirdetés