
Képünk illusztráció
Fotó: László Ildikó
Románia körülbelül 15 kilométernyi utat újít fel Ukrajnában a Suceava és Szeretváros (Siret) között futó gyorsforgalmi út 3. szakaszára vonatkozó szerződés keretében. Ez egy stratégiai beruházás, és a szerződéseket a SAFE (Security Action for Europe) védelmi programból fogják finanszírozni.
2026. január 09., 18:382026. január 09., 18:38
„Ez egy kettős szerepet betöltő projekt, egyszerre polgári és katonai, s mint ilyen, az Európai Unió által nyújtott SAFE-támogatások csak akkor indokoltak, illetve csak akkor nyújthatók, ha az egyik állam területén megvalósuló szerződések vagy projektek egy másik szomszédos államnak is előnyére válnak” – nyilatkozta az ukrajnai útfelújítás kapcsán Alin Șerbănescu, az országos közútkezelő (CNAIR) szóvivője a Digi 24 hírtelevíziónak.
Aláhúzta: a NATO- és az EU valamennyi tagállamának saját biztonsága érdekében elsősorban a katonai képességeinek megerősítésére kell törekednie.
– fogalmazta meg Alin Șerbănescu.
Mint ismeretes, a SAFE védelmi program célja, hogy a következő öt évben jelentős forrásokat biztosítson a tagállamok számára védelmi képességeik gyors fejlesztésére. A program összesen 150 milliárd euró értékben kínál hosszú lejáratú, alacsony kamatozású hiteleket, amelyekből közös beszerzéseket és ipari beruházásokat lehet finanszírozni.
A SAFE egyik fontos eleme a tízéves türelmi idő, amely lehetővé teszi, hogy a tagállamok csak egy évtized múltán kezdjék meg a tőketörlesztést, miközben a piaci finanszírozási lehetőségeknél várhatóan jóval kedvezőbb kamat mellett jutnak forráshoz. A programhoz Ukrajna, az EFTA/EEA országok és bizonyos harmadik államok is csatlakozhatnak, így a kezdeményezés nemcsak az EU védelmi képességeit, hanem a szomszédos régiók stabilitását is erősítheti.

A német védelmi óriásvállalat, a Rheinmetall harckocsik és egyéb felszerelések szállításáról szóló megállapodást tervez Romániával – közölte az Economedia gazdasági portál saját értesülésekre h
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
szóljon hozzá!