Mint ismeretes, a Moldovai Köztársaságállamfője a napokban élesen bírálta, ésa kisebbségeivel szemben tanúsítottintoleranciával vádolta a román hatóságokat.A Romániai Moldovaiak Közössége vezetőivelfolytatott tanácskozásáról beszámolvaVoronin sérelmezte, hogy Romániában szándékosanakadályozzák az általa tízmilliófőre becsült „moldovai kisebbség” bejegyzését.Adrian Cioroianu ellenben úgy véli: Voronin a sztálinitípusú kommunista reflexek alapján az etnikaikérdések előtérbe helyezéséveligyekszik leplezni országa szociális-gazdaságiproblémáit.
A Romániai Moldovaiak Közösségeelnevezésű szervezetet különben Marian Russo iaºi-igimnáziumi diák, Claudiu Alexa huºi-i liberálisvárosi tanácsos és Lucian Timofticiuc vaslui-iújságíró alapította nemrég.Az egyesület célja a moldovai nemzetiségű románállampolgárok jogainak védelme, a moldovaikulturális örökség ápolása.Vladimir Voronin kifogása minden bizonnyal azon alapszik, hogynoha a szervezet bejegyzését januárbanjóváhagyta a iaºi-i bíróság, azügyészség megfellebbezte a határozatot. Azügyészség azzal indokolta lépését,hogy az egyesület programja ellenkezik az alaptörvény40. cikkelyével, amely alkotmányelleneskénttünteti fel a politikai pluralizmus, a jogállamalapelvei, valamint a Románia függetlensége,egysége és szuverenitása ellen tevékenykedőpártokat, szervezeteket. A civil szervezet vezetői egyébkénttegnap leszögezték: feloszlatják az egyesületet,ha bárki politikai célra kívánjafelhasználni célkitűzéseiket.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).