
Fotó: Facebook/Forțele Navale Române
A Fekete-tenger stratégiai jelentőségű térség mind a NATO, mind az Európai Unió számára, védelme életbevágó fontosságú Románia és szövetségesei számára – hangoztatta csütörtökön Klaus Johannis államfő.
2019. augusztus 15., 12:182019. augusztus 15., 12:18
2019. augusztus 15., 12:202019. augusztus 15., 12:20
Az elnök a legnagyobb román kikötővárosban, Konstancán mondott beszédet, azon a katonai parádén, illetve nemzetközi hadgyakorlaton, amelyet Nagyboldogasszony (Mária mennybevétele) napja, a román tengerészek ünnepe alkalmából rendeztek.
– jelentette ki a román államfő.
Emlékeztetett: Románia egy olyan védelmi szövetség része, amely az egy mindenkiért, mindenki egyért elv alapján garantálja tagországainak kollektív biztonságát, ehhez a biztonsághoz pedig Románia is aktívan hozzájárul egyebek között azzal, hogy a GDP két százalékának megfelelő összeget fordít védelmi kiadásokra.
Johannis kiemelte, hogy a román haditengerészet a NATO több nagyszabású hadgyakorlatában vesz részt, a Ferdinánd király nevét viselő fregatt pedig idén júliusban a NATO keleti szárnyát védő állandó flotta részévé vált. A román elnök elismerte, hogy a román hadiflotta megérett a korszerűsítésre, és kifejezte reményét, hogy a jövő évben, amikor a fegyvernem alapításának 160. évfordulóját ünneplik, már jelentős előrelépéseket könyvelhetnek el a román haditengerészet eszközállományának és fegyverzetének fejlesztése terén.
Az estig tartó népünnepély – amelyen mintegy húszezer ember vesz részt – fáklyás felvonulással zárul.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
szóljon hozzá!