
Emil Hurezeanu külügyminiszter
Fotó: Román külügyminisztérium
Egyelőre nincs semmiféle megerősített szándék a befolyási övezetek újraosztására vonatkozóan – jelentette ki csütörtökön a román külügyminiszter.
2025. február 20., 18:012025. február 20., 18:01
Emil Hurezeanu román külügyminisztert az Egyesült Államok és Oroszország közötti rijádi tárgyalások kapcsán faggatták az újságírók a lehetséges forgatókönyvekről. Egyebek mellett megkérdezték tőle, szerinte fennáll-e annak a kockázata, hogy Románia az orosz befolyási övezetbe kerüljön.
– szögezte le. Hurezeanu szerint „semmilyen ok nincs” az amerikai csapatok kivonására Kelet-Európából. „Egyelőre nincs semmiféle megerősített szándék a befolyási övezetek módosítására, újraosztására vonatkozóan. Nem létezik ilyen” – nyomatékosította az Agerpres szerint.
A román külügyminiszter azt is elmondta, hogy nincsenek konkrét információi a magas szintű megbeszélések témáival kapcsolatban. „Nem rendelkezem ilyen adatokkal. Még nincsenek következtetések, sem megerősített információk – jelentette ki. Emil Hurezeanu ugyanakkor ismét hangsúlyozta, hogy Romániának is részt kell vennie a béketárgyalásokon.
Amint arról beszámoltunk, Cristian Diaconescu, a román elnöki kancellária vezetője szerdán azt állította:
A Diaconescu által ismertetett forgatókönyv gyakorlatilag azt jelentené, hogy semmissé válnának a rendszerváltás utáni NATO-bővítések, és Oroszország megkísérelhetné ismét saját érdekszférájába vonni a korábban szovjet befolyás alatt álló közép- és kelet-európai országokat.

Az ukrajnai békéről szóló első amerikai-orosz tárgyalásokon Moszkva felvetette, hogy az Egyesült Államok vonja vissza az 1997 után csatlakozott NATO-tagoknak nyújtott biztonsági garanciákat – állítja Cristian Diaconescu.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!