2011. február 03., 16:522011. február 03., 16:52
A Roma Polgári Szövetség tagszervezetei tiltakoznak amiatt, hogy a szenátus emberjogi és esélyegyenlőségi bizottsága szerdán jóváhagyta Silviu Prigoană demokrata-liberális párti (PDL) képviselő törvényjavaslatát, amelyben a roma elnevezés helyett a cigány megnevezés használatát javasolja az ország egyik legnagyobb kisebbségének megjelölésére.
A romák szervezetei szerint a törvényhozási kezdeményezés tudatosan és egyértelműen megszegi a Románia által ratifikált nemzetközi egyezményeket, és nincs összhangban a román alkotmánnyal sem, amely kimondja, hogy az állam elismeri és garantálja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzésére, fejlesztésére és kifejezésére.
A roma szövetség nyílt levelében leszögezi: a média által ismertetett politikusi nyilatkozatok azt jelzik, hogy a kezdeményezést támogató szenátorok tájékozatlanok és nem értenek ahhoz a kérdéskörhöz, amelynek ügyében döntöttek. Utalnak Puiu Haşotti liberális frakcióvezetőre, aki szerint a cigány kifejezés nem sértő és nem is pejoratív, és Romániával ellentétben az Európai Unió egyetlen tagállamában sincs olyan törvény, amely kötelezővé tenné a roma szó használatát. Megemlítik továbbá Emilian Frâncu, az emberjogi bizottság alelnökének érvelését is, amely szerint egy népet nem úgy kell nevezni, ahogy ő akarja, hanem a történelmi hagyományoknak megfelelően. Sérelmezik Sever Cibu szenátor kijelentését is, miszerint a cigány szónak pejoratív értelmet ennek az etnikumnak a viselkedése ad.
A roma szervezetek úgy vélik, a szenátusi szakbizottságok jelentősen hozzájárulnak a romák hivatalos megbélyegzéséhez, amely a jogszabály elfogadása esetén törvényerőre emelkedik.
A Romani Criss Alapítvány január elején panaszt tett az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál Silviu Prigoană szenátor és az általa kezdeményezett törvénytervezethez szakmai hátteret szolgáltató Román Akadémia ellen, valamint több állami intézmény, köztük a kormány és az igazságügyi minisztérium diszkriminációgyanús viselkedése miatt.
Tiltakozott a kezdeményezés ellen az önmagát a romák királyának nevező Florin Cioabă is, aki szerint a szenátusi szakbizottságok kedvező vélekedése a tervezet kapcsán „túlkapás” és „ostobaság”, ami ellen a roma szervezetek tiltakozni fognak.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.