Hirdetés

RMDSZ-es figyelmeztetés a PSD-nek Diaconu miatt

Nyilatkozatban utasította vissza szerdán Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a koalíciós partner Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Bogdan Diaconu magyarellenes kirohanásait.

Balogh Levente

2014. június 11., 17:022014. június 11., 17:02

Kovács azzal a nyilatkozattal kapcsolatban szólalt meg, amely szerint a szociáldemokrata politikus zsarolással vádolja a szövetséget, amiért felemelték szavukat a kormánykoalíciós partner párt képviselőjének magyarellenes törvénykezdeményezései ellen.

„Nem hallgathatunk akkor, amikor az egész magyarságot járatják le, amikor minket hátrányosan érintő szabályozásokat készítenek elő és megpróbálnak megfélemlíteni minket. A nacionalista szólamok puffogtatása sajnos még mindig nem ment ki a divatból, bár tudjuk azt is, hogy Diaconunál nagyobb kaliberű szélsőséges politikusok is eltűntek már a süllyesztőben” – hangsúlyozta a főtitkár.

Kovács Péter rámutatott: Bogdan Diaconu félelmeivel ellentétben senki nem akarja őt elhallgattatni, és ami még fontosabb, nem vonja senki kétségbe Románia egységét. Mindez csak egy olyan politikus fejében fordulhat meg, aki minden mondatában büntetni, betiltani, feljelenteni akar.

A szövetség főtitkára szerint a képviselő parlamenti tevékenységének egészét az teszi ki, hogy szenvedélyesen sokat foglalkozik a magyarokkal: életünket megkeserítő intézkedéseket terjeszt elő és kifogásol minden magyar kezdeményezést.

„Nagy tüske volt szemében a székelyek nagy menetelése, a magyar szimbólumok hivatali használata, mint ahogyan az is, hogy 2010-ben Markó Béla akkori miniszterelnök-helyettes magyarul folyatott hivatali levelezést. Számtalanszor ki akarta tiltani a szövetséget a kormányból, az Európai Parlamentből, fel akarta oszlatni a romániai magyar pártokat és legújabban a területi autonómiát támogató tüntetéseket is” – sorolta Kovács Péter, majd hozzátette: Bogdan Diaconunak és pártjának el kell döntenie, hogy az RMDSZ kormánykoalíciós partner vagy ellenség.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés