Hirdetés

Részben megnyílt a román légtér, Európában korlátozások vannak

Megnyitották hétfőn reggel a temesvári és az aradi repülőteret, 15 órakor nyolc másik romániai reptéren indult meg a forgalom. Hat repülőtér továbbra is zárva van, de elképzelhető, hogy kedd reggel ezeken is beindul a légi forgalom.

Hírösszefoglaló

2010. április 19., 13:052010. április 19., 13:05

 A szakemberek szerint a jelenleg Románia fölött levő vulkáni hamufelhő hétfő estig elvonul az ország nyugati légteréből. Feloldották a légtérzárat Magyarország felett is, Európában pedig a járatok egyharmada indulhat el hétfőn. Azonban Németországban hétfő estig, Nagy-Britanniában pedig kedd hajnalig hosszabbították a repülési tilalmat.

Hétfőn fokozatosan zsugorodik Románia fölött az izlandi Eyjafjallajökull vulkánból származó hamufelhő, az ország nyugati légtere estig teljesen megtisztul – közölte délben a környezetvédelmi minisztérium a nemzetközi légügyi figyelmeztető központ előrejelzése alapján. A meteorológiai szakemberek szerint a következő két nap során kizárható, hogy a vulkáni hamu a talajra kerüljön, közölte a szaktárca.

A szombaton 18 órakor teljesen lezárt román légteret hétfőn 9 órakor részben megnyitották, a temesvári és az aradi repülőtereken ismét beindult a légi forgalom. A sürgősségi helyzetek kormányzati bizottsága úgy döntött, hogy hétfőn 15 órakor további nyolc repteret nyitnak meg, így az Otopeni, Băneasa, a craiovai, a kolozsvári, a nagyszebeni, a nagyváradi, szatmárnémeti és nagybányai reptereken is fel- és leszállhatnak a gépek.

Továbbra is zárva van a marosvásárhelyi, a bákói, a iaşi-i, a suceavai, konstancai és tulceai repülőtér, de a hétfő esti adatelemzés függvényében kedden 7 órakor ezeken is beindulhat a forgalom, közölte hétfőn Emil Boc miniszterelnök. Boc hangsúlyozta: a lakosság számára semmilyen elővigyázatossági ajánlás nem indokolt, mivel a talajmenti szennyezés nem éri el a megengedett szintet.

Ion Sandu, az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetője azt mondta: ha az izlandi vulkán továbbra is aktív lesz, a kibocsátott hamu egy része továbbra is Európa légterébe kerül majd.

Romániában pénteken száz, szombaton 270, vasárnap és hétfőn száz légi járatot töröltek a hamufelhő miatt, amely meghibásodást okozhat a repülőgépek hajóműveiben.

Hétfőn délben Magyarország felett is feloldották a légtérzárat, ezzel megindulhatott a forgalom a ferihegyi repülőtéren. A magas légtérben a szlovák és a cseh légteret is megnyitották hétfőn.

A brüsszeli székhelyű nemzetközi légtérellenőrző szervezet, az Eurocontrol hétfőn délelőtt közölte, hogy az Európában közlekedő légi járatoknak mintegy 30 százaléka indulhat el hétfőne.

Az Izlandról felszálló vulkáni hamufelhő terjedése miatt 28 ezer járatból várhatóan csak 8-9 ezer közlekedik a térségben. Előző nap az Eurocontrol még 50 százalékra becsülte a közlekedtethető járatok arányát.

Hétfőn késő délután tanácskozást tartanak az Európai Bizottság, a soros spanyol EU-elnökség, az európai légi forgalom biztonságáért felelős Eurocontrol, valamint az uniós tagállamok képviselői, illetve szakértői, hogy áttekintsék, miként szüntethető meg az izlandi vulkánkitörés nyomán keletkezett légi közlekedési káosz.

Németországban meghosszabbították a légtér zárlatát – jelentette be kora reggel a langeni repülésbiztonsági hatóság szóvivője. A zárlat este 20 óráig lesz érvényben, addig egyetlen repülőtér sem indíthat, illetve fogadhat gépeket. A korábbi rendelkezés szerint a zárlatot 14 órakor oldották volna fel. Szakértők szerint egyelőre teljes mértékben megjósolhatatlan, hogy miként alakul a későbbi helyzet.

A brit hatóságok keddig meghosszabbították Nagy-Britannia légterének teljes zárlatát, miközben a brit légitársaságok már csődveszélyről beszélnek az ötödik napja tartó repülési tilalom miatt. A brit országos légiirányítási szolgálat (NATS) hétfőn reggel közölte: az izlandi vulkánkitörés hamufelhője miatt elrendelt légtérzárlat helyi idő szerint „legalább” kedd hajnali 1 óráig érvényben marad. A szolgálat a brit meteorológiai intézet tanácsait követve folyamatosan hosszabbítja a zárlatot: a legutóbbi – akkor is csak feltételes – feloldási határidő hétfő este 19 óra volt.

Átmeneti enyhítés után hétfőre virradóra ismét lezártak minden lengyel repülőteret. Lengyelország légtere a 6,4 kilométernél magasabban haladó tranzitjáratok számára nyitva van, leszállási lehetőség nélkül – közölte a lengyel repülésügyi hivatal szóvivője hétfőn Varsóban. A hatóságok „újabb vulkánfelhővel” indokolták a lezárást. Vasárnap délután több órára megnyitották Észak- és Közép-Lengyelország több repülőterét, köztük a varsóit, a gdanskit és a poznanit.

Csehország hétfő nulla órától számítva 7450 méter magasság felett megnyitotta légterét a távolsági járatok számára – jelentette be hétfőn Richard Klíma, a légi irányítás szóvivője. A csehországi repülőterek ugyanakkor továbbra is zárva vannak. Jelenleg azt mérlegelik, hogy mely repülőtereket lehetne megnyitni hétfőn délben. A 7450 méter alatti magasságban továbbra sem engedélyezett a repülőforgalom.

Szlovákia, amely pénteken délután 15 órakor zárta le légterét, nulla órától szintén engedélyezte 7500 méter feletti magasságban az átrepüléseket. A szlovákiai repülőterek a csehekhez hasonlóan szintén zárva vannak.

Dániában 11 ezer méter fölötti magasságban szabad repülni, de az ez alatti magasság alatt legalább éjfélig tilos a légi közlekedés – közölték az észak-európai ország légügyi hatóságai.

A svájci légügyi hatóságok ugyancsak magassági korlátozásokkal engedélyezik a légtérhasználatot. A rendelkezés értelmében legalább 6400 méteres magasságban közlekedhetnek a légi járművek, amelyek nem szállhatnak le Svájcban, csak átrepülhetnek az alpesi ország fölött. A svájci repülőterekről sem indítanak gépeket.

A stockholmi Arlanda repülőtérről reggel óta ismét felszállhatnak a repülőgépek, de csak azok, amelyek nyugati vagy északi irányba tartanak. A rendelkezés értemében Stockholmtól északra hat repülőtér és a nyugati göteborgi légikikötő üzemelhet. A skandináv ország harmadik legnagyobb repülőtere, a malmöi azonban továbbra is zárva marad.

Finnországban ideiglenesen megnyílt a forgalom a turkui és a tamperei repülőtereken, de a főváros, Helsinki repülőtere és az ország többi légikikötője nem üzemel.

Norvégiában megnyitották a repülőterek többségét, de ezeket a légikikötőket főként belföldi járatok veszik igénybe.

Olaszország északi részén kora reggel megnyitották, majd két órával később le is zárták a légteret.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés