
Fotó: Facebook
Miközben a hétvégi sikertelen minisztériumi egyeztetések után hétfőn immár hatodik napja folytatódnak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás magas díjszabásai miatt a fuvarozók és gazdák által kezdeményezett forgalomlassító tüntetések, az Europol rendőrszakszervezet azt állítja: a belügyminisztérium a rendőrök révén megpróbálja akadályozni a tiltakozó akciókat.
2024. január 15., 11:122024. január 15., 11:12
2024. január 15., 11:182024. január 15., 11:18
Az Europol hétfői közlése szerint „több ezer rendőrre gyakoroltak nyomást ezekben a napokban, hogy mindent megtegyenek a tüntetők által az utakra vitt járművek akadélyozása érdekében”.
Közösségi oldalán a szakszervezet arra panaszkodik, hogy a gazdák és fuvarozók tiltakozása kapcsán a rendőrség „ismét az egyik legkínosabb helyzetbe került, mint intézmény”.
Ezek olyan pillanatok, amelyek a járványra emlékeztetnek minket, az illegális katonai rendeletekkel és a hadsereggel az utcákon, szintén megfélemlítés céljából. Sajnos, a Predoiu miniszter és Despescu államtitkár által elrendelt akciók után egy „új augusztus 10.” előfeltételei teremtődnek meg. Igen, a politikusok a gazdák és a fuvarozók üldözésére kényszerítettek bennünket. Hogy megakadályozzák a közutakra való kijutásukat, hogy ne jussanak el a kormányhoz, hogy ne élhessenek az alkotmány 39. cikkelye által biztosított tüntetési jogukkal. Miért hivatkozunk az alkotmányra? Mert a rendőrök és a csendőrök pályájuk kezdetén esküt tesznek, hogy megvédik az alkotmányt, akár az életük árán is!
És amikor azt mondjuk, hogy mindent, akkor arra gondolunk, hogy előfordult: arra kérték őket, hogy a járműveiket a közúton a menetirányra merőlegesen állítsák fel, hogy a tüntetők ne tudjanak előrehaladni. A rendőröket arra kérték, hogy bármilyen forrásból gyűjtsenek információt, majd bármilyen eszközt használjanak fel az akadályozásukra” – fogalmazott az Europol.
Közzétették egy rendőrségi vezető üzenetküldő szolgáltatásán folytatott beszélgetéseit, aki nem örül annak, hogy a 112-es számról hall a tüntetésekről, és arra kéri a beosztottakat, hogy mozgósítsanak és tegyenek közzé információkat a tüntetésekről. A szakszervezet ezzel kapcsolatban felidéz egy közlekedésrendészeti eljárást, amely előírja a közutak rendőrautókkal való elzárásának tilalmát.
A szakszervezeti azt is állítja, hogy
olyan emberek, akiknek a pozíciója a politikusoktól függ, aki ráadásul zömmel csupán meghatalmazottként, ügyvivőként vannak a tisztségükben.
Az érdekképviselet arra kéri a belügyminisztériumi tisztviselőket, hogy utasítsák vissza a hozzájuk érkező rendelkezések és utasítások végrehajtását, amennyiben azok nem törvényesek.
Ne áldozzátok fel magatokat azokért, akik kormányon vannak, akik még a közelmúltban sem törődtek a jogaitokkal, amikor a bértörvény végrehajtásának kérdése merült fel. Azoknak a polgároknak, akik kritizálják és elítélik az utcán látott rendőröket, tudniuk kell, hogy nem ők a hibásak, hanem a főnökeik, akik ilyen cselekedetekre kényszerítik őket. Azoknak pedig, akik felettünk állnak, azt mondjuk: el a kezekkel a belügyi intézményektől! A rendőrség és a csendőrség az állampolgárok szolgálatában áll, nem pedig azokéban, akik ma az állami intézményekben ideiglenes politikai vezetői pozíciókat töltenek be!” – jegyzi meg a szakszervezet.
Mint megírtuk, a közúti fuvarozók és a gazdák szerdától kezdtek országszerte spontán tüntetésekbe,
Teherautókkal és traktorokkal indultak Bukarest felé, lassítva a forgalmat több úton, köztük a főváros körgyűrűjén.
Pénteken fogadta őket Marcel Ciolacu kormányfő. Szombat este a közlekedési minisztérium képviselőivel tárgyalt, vasárnap pedig a pénzügyminisztérium illetékeseivel egyeztetett a közúti fuvarozók és a gazdák küldöttsége.
Marcel Ciolacu hétfőn délelőtt egyeztet az ügyben az érintett miniszterekkel, Folrin Barbu mezőgazdasági miniszter pedig – aki az alapélelmiszerek árplafonjának meghosszabbításáról tárgyal a gazdák és a forgalmazók képviselőivel – felszólította a tüntető gazdákat, hogy térjenek haza, mivel a követeléseik teljesítéséhez szükséges összegek szerepelnek az idei költségvetésben.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
szóljon hozzá!