Hirdetés

Rasmussen: a fenyegetés létezik

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Üdvözölte tegnap Anders Fogh Rasmussen, az Észak-atlanti Szerződés Szövetsége (NATO) főtitkára Románia és több más NATO-tagállam döntését, hogy befogadják az Egyesült Államok által Európában kiépíteni kívánt rakétavédelmi rendszer egyes elemeit.

Balogh Levente

2011. október 11., 07:432011. október 11., 07:43

A katonai szövetség vezetője erről a bukaresti törvényhozás épületében beszélt, ahol a NATO Parlamenti Közgyűlésének pénteken kezdődött, és tegnap zárult tanácskozásán szólalt fel. „Örvendetes, hogy Törökország, Románia, Lengyelország és Spanyolország bejelentette, hajlandó befogadni a rakétavédelmi rendszer elemeit, és remélem, a chicagói NATO-csúcsig hátra lévő néhány hónapban több hasonló bejelentést is hallunk majd” – hangoztatta Rasmussen. A főtitkár szerint a tagállamok beleegyezése a szövetségben meglévő elkötelezettség és szolidaritás bizonyítéka. Rasmussen szerint jelenleg több mint harminc olyan entitás létezik világszerte, amely olyan technológiával rendelkezik, amely fenyegetést jelenthet. „A fenyegetés létezik” – szögezte le. Azt is elmondta, a NATO célja, hogy minél szorosabb együttműködés valósuljon meg a rakétavédelem kapcsán a tagállamok között, és Oroszországgal is javítani kívánják a viszonyt a téma kapcsán.

Afganisztánra vonatkozóan kifejtette, 2014-ig tartó partnerség kialakítására törekszenek a közel-keleti ország stabilitása érdekében. Romániát mintaszerű szövetségesnek nevezte, emlékeztetve, hogy az ország már azelőtt is részt vett az afganisztáni műveletekben, hogy a szövetség tagja lett volna. Azt is közölte, hogy a NATO 11-ről hétre csökkenti parancsnoki központjainak számát, a vezetői apparátus létszáma pedig 35 százalékkal csökken. Mint arról beszámoltunk, Hillary Clinton amerikai és Teodor Baconschi román külügyminiszter szeptember 13-án Washingtonban látta el kézjegyével azt a megállapodást, amelynek értelmében Románia a rakétapajzs részeként elfogórakéta-ütegeket fogad be.

A rakétákat a dél-olténiai Deveselu légi támaszponton helyezik el, és 2015-re állnak majd hadrendbe. Oroszország ugyanakkor ellenzi a tervet, mivel – ahogy ezt a hétvégén Bukarestben jelen levő egyik orosz politikus is megismételte – attól tart, hogy a rakétapajzs az orosz stratégiai elrettentő potenciál csökkentését szolgálja. Washington szerint ugyanakkor a védelmi rendszer a Közel-Keletről érkező esetleges támadás kivédésére szolgál.

Băsescu: kötelesség az önvédelem

A rakétapajzsról szólt Traian Băsescu román államfő is a parlamenti közgyűlésen megtartott tegnapi beszédében. Az elnök leszögezte: a rakétapajzs Romániába telepítendő elemei védelmi célokat szolgálnak, ezért az együttműködésre való hajlandóság hiányának jeleként minősítette azon spekulációkat, amelyek kétségbe vonják Románia jóhiszeműségét. Mint kifejtette, mivel Románia rakéták elleni védelmét eddig senki sem szavatolta, kötelessége szövetségeseivel partnerségben magának biztosítania azt. A NATO-főtitkárral folytatott délutáni tárgyalást követően az államfő arról beszélt: Románia nem élvezheti a biztonsági rendszer nyújtotta előnyöket anélkül, hogy részt venne a szövetség munkájában. A találkozót követően Rasmussen elmondta: a NATO-nak meg kell találnia a helyes utat az intelligens védelem és a kevesebb védelem elvei között.

Maradnak a románok Koszovóban

Traian Băsescu egyéb, az ország NATO-szerepvállalásával kapcsolatos témákról is szót ejtett. Mint elmondta, Románia folytatja részvételét a NATO koszovói békefenntartó miszsziójában, a KFOR-ban, ugyanakkor továbbra sem hajlandó elismerni az egykori szerb tartomány függetlenségét, amíg Belgrád és Pristina nem jut megegyezésre. Karl Lamers, a NATO Parlamenti Közgyűlésének elnöke még a rendezvény pénteki nyitónapján szólt arról, hogy a katonai szövetségnek folytatnia kell koszovói tevékenységét, ha az a térség stabilitását eredményezi. (Lamerst egyébként tegnap újraválasztották tisztségébe.) A román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ugyanakkor még szeptember 26-án úgy döntött, hogy az Európai Unió koszovói missziójában, az EULEX-ben már nem folytatja Románia a tevékenységét. A döntés értelmében fokozatosan vonják ki a néhány éve függetlenné vált országból az ott szolgáló 178 csendőrt és rendőrt.

Az államfő azt is közölte, hogy Románia továbbra is részt vesz az afganisztáni béketeremtésben és újjáépítésben, az ott állomásozó csapatok létszámának módosításáról pedig az ottani fejlemények függvényében dönt.

Băsescu tegnap a transznisztriai helyzetre is kitért, leszögezve: Románia a Moldovai Köztársaság területi egysége mellett foglal állást, és felszólított azon nemzetközi vállalás betartására, miszerint kivonják a szakadár moldáv tartományban állomásozó idegen csapatokat. Mint ismeretes, a függetlenségét egyoldalúan kikiáltó Transznisztria és Moldova közötti fegyveres konfliktus megfékezésére orosz csapatok érkeztek a térségbe.
 

Moszkva: nem jó a rakétapajzs
Nem fog jót tenni a térség stabilitásának, ha a NATO beindítja európai rakétavédelmét – hangsúlyozta Nyikolaj Makarov hadseregtábornok, orosz vezérkari főnök tegnap Moszkvában. Makarov hadseregtábornok James Stavridis tengernaggyal, a NATO egyesített európai fegyveres erőinek főparancsnokával tárgyalt, s ezt követően újságírók előtt kijelentette: a megbeszélést kedvezőnek ítéli abból a szempontból, hogy Stavridis tengernagy meghallgatta az orosz fél európai rakétavédelemmel kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és folytatódni fog a kölcsönös bizalom megerősítését szolgáló munka. Makarov elmondta: megkülönböztetett figyelmet szenteltek az európai rakétavédelem kérdéseinek, és „Moszkva még egyszer rámutatott: noha a rakétavédelem megteremtéséről beszélnek, annak telepítése javában folyik”. „A NATO egyoldalú lépései nem növelik a régió biztonságát és stabilitását” – hangoztatta az orosz vezérkari főnök.


 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
Hirdetés