2010. május 18., 09:592010. május 18., 09:59
Így a javaslat értelmében a kisebbségi diákok mind Románia történelmét, mind földrajzát magyarul tanulhatják a jövőben, amennyiben a képviselőház plénuma is megszavazza a tervezetbe az RMDSZ javaslatára bekerült cikkelyt. Mint ismeretes, a bizottsági vita során az RMDSZ koalíciós partnere, a PDL tagja, Cătălin Croitoru átszavazásával a bizottság elfogadott egy olyan módosító indítványt, amelynek értelmében a két tantárgyat a továbbiakban is románul kellene tanulni, ám később ezt kiváltották egy másik indítvánnyal, amelynek alapján a román nyelv és irodalmon kívül a kisebbségi diákok minden tantárgyat anyanyelvükön tanulhatnak.
A tervezet emellett számos, radikális módosítást tartalmaz, ilyen a háromosztályos gimnáziumi oktatás bevezetése, oly módon, hogy a 9. osztályt az eddigi gimnáziumi besorolás helyett az általános iskolai képzésbe foglalják bele. A voksolás előtt, a délelőtti órákban az Országos Diákszövetség képviselői tüntettek az oktatási minisztérium előtt a jogszabály ellen. A diákok szerint a tervezet csorbítja a diákok jogait, az oktatás középpontjába nem a hallgatókat állítja, és csökken a mobilitás és az átiratkozás lehetősége is. Azt is kifogásolják, hogy az új jogszabály szűkíti a diák érdekképviseletek mozgásterét. A tervezet délutáni vitájának kezdetén Daniel Funeriu oktatási miniszter kijelentette: nem igazak azok a híresztelések, hogy az új jogszabály nyomán nőnének az egyetemi tandíjak és a vizsgadíjak.
Hozzátette, a bizottsági vita nyomán a tervezet értelmében kettő helyett egy idegen nyelvből kell érettségizni, az iskolaszékek pedig 50 százalékban a pedagógusok, ötven százalékban pedig a szülők és az önkormányzat képviselőiből állnak majd. Emlékeztetett egyúttal, hogy a tervezet értelmében összeférhetetlen lenne az egyetemeken betöltött vezetői tisztség a parlamenti képviselői minőséggel. A 316 cikkelyből álló oktatási törvénytervezet mellett az átvilágítási törvény is a képviselőház elé kerül. Ez a tervek szerint ma kerül a képviselők asztalára.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).