
Fotó: Gov.ro
Bár a járványhelyzet jelenleg ellenőrzés alatt van, ha tovább nő a fertőzöttek száma, fennáll a veszély, hogy ne legyen elengedő hely az intenzív osztályokon, nyilatkozta csütörtökön Raed Arafat.
2020. augusztus 13., 19:242020. augusztus 13., 19:24
2020. augusztus 13., 20:082020. augusztus 13., 20:08
A belügyi államtitkár a Digi24-nek elmondta: „válaszúthoz” érkeztünk a járvány további alakulását illetően, a lakosság mostani viselkedésén múlik, hogy mennyire lesz súlyos a helyzet később.
Kifejtette, a kormány meghosszabbítja a veszélyhelyzetet, ugyanis még nem tértünk vissza a normalitáshoz. Azonban ellenőrzés alatt tartják a járványt, bár vannak megyék, ahol az egészségügyi hatóságok nehézségekkel küzdenek, ide a minisztérium személyzetet küldött.
– fogalmazott Arafat. Rámutatott, hogy nehéz időszak következik, ősszel minél több embernek be kell adatnia az influenza elleni védőoltást, hogy a veszélyeztetett kategória ne kapja el egyszerre mindkét betegséget. „Legalább egyiket meg tudjuk előzni védőoltással” – mutatott rá.
Hozzátette, „a legnagyobb félelmük”, hogy ha gyors ütemben terjed a járvány, betelnek a helyek az intenzív osztályokon, és az orvosoknak kell majd eldönteni, hogy kit kezelnek.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
1 hozzászólás