
Fotó: Mediafax
a kialakult helyzet első számú vesztese vitathatatlanul a baloldali alakulat. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a bizalmatlansági indítványt előterjesztő Mircea Geoană PSD-elnök két elődje, Adrian Năstase volt kormányfő és Ion Iliescu exállamfő aknamunkájának köszönheti kudarcát, Tăriceanu megbuktatásához ugyanis a két politikus köré csoportosuló szocdemek szavazata hiányzott. Kollégái felelősségét – szavai szerint árulását – Geoană már a parlamenti eredményhirdetés után felhánytorgatta, a párt irányítása alatt álló vezetőtanácsa pedig csütörtöki ülésén a tettek mezejére lépett. A bizalmatlansági indítvánnyal szemben megfogalmazott „ellenséges magatartásuk” miatt a testület megvonta a bizalmat a párt négy honatyájától, az Iliescu bizalmasaként közismert Răzvan Theodorescu volt kultuszminisztertől és Ion Solcanu szenátortól, valamint a Năstase táborába tartozó Dan Mihalache és Alin Teodorescu képviselőtől. Ez az első lépés az alakulatból történő kizárásuk felé, amelyről szombaton dönt a PSD országos ügyvezető tanácsa. Hasonló sorsra juthat a tiszteletbeli elnöki posztot betöltő Iliescu is, akinek felelősségre vonását immár számos területi elnök követeli. Az egykori államfő és pártelnök szégyenteljesnek nevezte a Theodorescuék ügyében hozott döntést, amely szerinte – egyértelműen Geoanára utalva – azoknak a „betolakodóknak” a műve, akik különböző tisztségekbe felkapaszkodva próbálnak rendet teremteni a PSD-ben. Iliescu újfent leszögezte: örül, hogy megbukott a bizalmatlansági indítvány, mivel ezáltal a hatalom nem összpontosul egyetlen személy, Traian Băsescu kezében. Éles szavakkal bírálta a pártvezetést Răzvan Theodorescu is, rendkívüli kongresszus összehívását sürgetve Geoană leváltása érdekében. Hevesen támadta utódját Adrian Năstase is, aki szerint a PSD jelenlegi vezetősége robotnak nézi tagjait, megvonva tőlük a véleménynyilvánítás szabadságát. Hírügynökségi források szerint különben a szerdai bizalmi szavazáskor Iliescu felrótta Năstasénak, hogy külügyminiszterré történő kinevezésével „felfuttatta” Geoanát, a volt kormányfő azonban emlékeztette az exelnököt, hogy azelőtt éppen ő jelölte ki washingtoni nagykövetnek.
Nem maradt adós az elődeivel szembeni kritikával a PSD elnöke sem. Geoană úgy vélekedett: a bizalmatlansági indítvány megszavazásáért sokkal inkább Iliescunak kellene elszégyellnie magát, aki szerinte a Tăriceanu-kormány zászlóvivőjévé vált. „Pártunk tiszteletbeli elnökének le kellene vonnia a megfelelő következtetést abból, hogy a liberális honatyák megtapsolták az indítvány megszavazásának pillanatában” – szögezte le Geoană. Hozzátette: Iliescu sorsáról ugyancsak szombaton dönt az ügyvezető tanács.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).