Hirdetés

PSD: ne felelősségvállalással fogadják el a második megszorító csomagot!

PSD

Vitát akarnak. A PSD részéről Mihai Fifor is úgy véli: a második megszorító csomagot már nem kormányzati felelősségvállalással kell elfogadtatni

Fotó: Facebook/Mihai Fifor

A tavalyi 9,3 százalékos költségvetési hiány lefaragását célzó második megszorító csomagot nem felelősségvállalással kell elfogadtatni – jelentette ki a legnagyobb kormányerő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) több vezető politikusa is.

Krónika

2025. július 16., 12:022025. július 16., 12:02

Mihai Fifor, a PSD parlamenti képviselője szerdán leszögezte: a felelősségvállalás az első csomag esetében még érthető volt, de a továbbiak esetében már nem az.

Idézet
A felelősségvállalás nem válhat a kormányzás szabályává. Ez egy demokratikus eszköz, igen – de kivételes eszköz, amelyet csak extrém helyzetekben használnak. Egy valódi demokráciában a szabály a vita. A törvényeket a parlamentben kell megvitatni, módosítani és javítani, nem pedig kikényszeríteni. Ezért vagyunk demokrácia, ezért létezik a parlament”

– írta szerdán a Facebookon Fifor.

Hirdetés

Kifejtette: megérti az első intézkedéscsomag felelősségvállalással történő elfogadását, mert határidők voltak, külső nyomás, és 8-án zajlott az ECOFIN ülése.

„Vészhelyzet volt. De a második alkalom nem lehetséges. Nem lehet egy kivételből állandó gyakorlatot csinálni” – mutatott rá.

A politikus felrótta, hogy az első intézkedéscsomagban csak egy PSD-s javaslatot fogadtak el.

„Egy dolog világos: mi vagyunk az egyetlen baloldali párt egy jobboldali koalícióban, és vállaljuk a felelősséget, de nem fogadjuk el, hogy kész tények elé állítsanak bennünket. Nem azért kerültünk kormányra, hogy felelősségvállalással elfogadott, meg nem vitatott intézkedéseket hozzunk sorban. Néhány közülük ráadásul teljesen rossz. Azért kormányozunk együtt, hogy közösen döntsünk és kijavítsuk, ami rossz”.

korábban írtuk

Anastasiu: 6 lejes euró és legalább 30 százalékos munkanélküliség jönne a megszorítások nélkül
Anastasiu: 6 lejes euró és legalább 30 százalékos munkanélküliség jönne a megszorítások nélkül

Hatlejes euróárfolyamot és legalább 30 százalékos munkanélküliséget hozott volna, ha a kormány július 8-ig nem dolgozta volna ki a jelentős adóemeléseket tartalmazó megszorító csomagot a tavalyi 9,3 százalékos költségvetési hiány lefaragására.

Fifor bejelentette, hogy a PSD a második csomag esetében is beterjeszti javaslatait.

Idézet
Megpróbáljuk kijavítani az első csomagban elkövetett hibákat. Mert nem lehet azt állítani, hogy a költségvetési hiányt úgy csökkentjük, hogy a háborús veteránok, volt politikai foglyok vagy szülői szabadságon lévő anyák vállára terheljük az egészségügyi hozzájárulást. Ez nem reform. Ez igazságtalanság

(...) A reform nem azok helyzetének a brutális megingatását jelenti, akik tisztességesen és becsületesen dolgoznak ebben az országban. Alapos elemzést, konzultációt és minden nézőpont elfogadását jelent. És valami mást is: empátiát azokkal, akiket ismét fizetésre szólítanak fel” – tette hozzá Fifor.

Hétfőn este hasonló álláspontot fogalmazott meg a PSD ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu is.

Azt kérte, hogy a második intézkedéscsomagot, amely olyan projekteket tartalmaz, mint a speciális nyugdíjak reformja, a bírák korengedményes nyugdíjazása és az állami vállalatok reformja,

ne a kormány felelősségvállalásával, hanem parlamenti eljárás keretében fogadják el.

A PSD ügyvivő vezetője szerint egy harmadik intézkedéscsomagnak is kell majd következnie, amely a recesszió megelőzését célzó gazdaságélénkítő eszközöket tartalmaz.

korábban írtuk

Tánczos: idén nem nőnek a bérek és a nyugdíjak, ami ideiglenes lépés, de a pótlékok lefaragása tartós
Tánczos: idén nem nőnek a bérek és a nyugdíjak, ami ideiglenes lépés, de a pótlékok lefaragása tartós

A béreket és a nyugdíjakat idén nem indexálják az infláció mértékével, a prioritás az, hogy 2025 végéig biztosítsák a kifizetéseket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Figyelmeztetett, hogy ha a koalíciós partnerek nem lesznek nyitottak ezekre a korrekciókra, annak politikai következményei lehetnek.

„Világos, hogy költségvetés-kiigazítást kell végrehajtanunk, de ez nem jelenti azt, hogy gazdasági recesszióba kell kerülnünk (...) Ha nem fogadják el őket, az azt jelenti, hogy nem akarják őket, azt jelenti, hogy ez a kormány leköszön”. (...) De optimista vagyok, mert ez a helyes, ez az etikus" – tette hozzá Sorin Grindeanu.

Mint arról beszámoltunk, az első, többek között áfaemelést tartalmazó csomagot a kormány felelősségvállalással fogadtatta el.

Ez annyit jelent, hogy a parlamenti vita elmarad, viszont az ellenzéknek jogában áll soron kívüli bizalmatlansági indítvány benyújtani a kormány ellen.

Ha az indítványt a parlament megszavazza, a kormány megbukik, ha viszont elutasítja, a felelősségvállalással beterjesztett törvénytervezet elfogadottnak minősül.

A parlament hétfőn elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által benyújtott bizalmatlansági indítványt.

A párt ezt követően az alkotmánybíróságon támadta meg a megszorító csomagot, a taláros testület szerdai közlése szerint július 22-én vitatja meg a beadványt.

korábban írtuk

Az alkotmánybíróságon támadta meg az AUR a megszorító csomagot
Az alkotmánybíróságon támadta meg az AUR a megszorító csomagot

Az alkotmánybírósághoz fordult a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a kormány által a 9,3 százalékos költségvetési deficit lefaragására kidolgozott, felelősségvállalással elfogadott megszorító csomagot.

Július végén a kormány egy második intézkedéscsomagot készít elő, amely a miniszterelnök szerint magában foglalja majd azon vállalatok reformját, amelyekben az állam többségi részvényes, valamint az egészségügyi kiadások racionalizálását.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
Hirdetés
Hirdetés