
Egyre feszültebb a hangulat a kormányzó Szociáldemokrata Pártban (PSD), miután még mindig nem egyértelmű, hogy Victor Ponta pártelnök-kormányfő indulni kíván-e a párt jelöltjeként a novemberi államfőválasztáson.
2014. június 10., 17:372014. június 10., 17:37
Ponta továbbra is lebegteti, hogy vállalja-e a jelöltséget vagy sem, hétfőn este az egyik hírtelevíziónak csupán annyit mondott: jelen állás szerint a PSD és a Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR), valamint a Konzervatív Párt (PC) alkotta Szociáldemokrata Unió (USD) két jelölttel számolhat: vele és Sorin Oprescu bukaresti főpolgármesterrel.
Megjegyezte: a korábban felkért Mugur Isărescu jegybankelnök újabb mandátumra pályázik a nemzeti bank élén, Călin Popescu-Tăriceanu volt liberális pártelnök-kormányfőt pedig a PSD azért nem tudja az első fordulóban támogatni, mert a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elzárkózik a Szociálliberális Unió (USL) újjáalakításától.
A saját indulása kapcsán leszögezte: nem akar előre inni a medve bőrére, és 2004-ben, illetve 2009-ben is túl sokat beszéltek a választások előtt a jelöltekről, aztán pedig mindkétszer alulmaradtak. Kijelentette: szeptemberig nem döntenek a jelölt személyéről, addig mindenkinek a saját dolgával – a központi és helyi szintű kormányzással – kell foglalkoznia.
Cristian Diaconescu: Băsescu jelöltje vagyok
Traian Băescu államfő jelöltjének nevezte megát Cristian Diaconescu, az elnök tanácsadója, akit a Népi Mozgalom Párt (PMP) szombaton nevezett meg államfőjelöltjeként. Diaconescu – aki korábban a PSD színeiben a külügyminiszteri tisztséget is betöltötte – elmondta: nem egyeztetett előzetesen az államfővel, akinek decemberben jár le a második mandátuma, de az ő projektjeit – az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítását, a korrupcióellenes harcot és garanciákat szerezni az ország biztonságára - kívánja folytatni.
Mircea Geoană szenátor, a PSD volt elnöke, aki 2009-ben a párt jelöltjeként alulmaradt Traian Băsescu jelenlegi államfővel szemben, ugyanakkor bírálta jelenlegi pártbeli főnökét, amiért az nem hajlandó egyértelműen nyilatkozni. „Ne toljátok hátulról, a szívében nincs meg a vágy és az ambíció arra, hogy elnökként vezesse a nemzetet!” – mondta a Realitatea hírtelevíziónak nyilatkozva.
Geoană – aki múlt héten azt állította, az ő neve is rajta van az államfőjelöltek leszűkített listáján – bírálta Oprescu esetleges jelölését, arra hivatkozva, hogy a korábbi PSD-s politikus függetlenként indult 2009-ben, és ezzel a PSD-től – azaz tőle – vette el 3 százalékot. Egyben neheztelésének adott hangot, amiért őt nem jelölik.
Leszögezte: amennyiben párton kívüli jelöltet akarnak rákényszeríteni a PSD-re, belső szavazást kér a jelöltről, amelyen ő is elindul. Leszögezte: ha Ponta kormányfő akar maradni, nincs értelme kényszeríteni. „Fiatal ember, egyértelmű politikusi kvalitásokkal rendelkezik, még hosszú politikai karrier áll előtte” – jelentette ki.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!