
Kilenc prefektus leváltásáról döntött csütörtöki ülésén a kormány. A határozat értelmében Fehér, Beszterce-Naszód, Botoşani, Brăila, Dâmboviţa, Galaţi, Szatmár, Vaslui és Argeş megye elöljáróját menesztették.
2016. február 18., 16:382016. február 18., 16:38
2016. február 18., 18:122016. február 18., 18:12
Fehér megyében Cornel Murg eddigi alprefektus, Beszterce-Naszódban Ovidiu-Victor Frenţ eddigi alprefektus, Szatmárban pedig Radu Bud (képünkön) az új kormánymegbízott.
Kovászna megye prefektusa, Sebastian Cucu nem szerepel a listán, annak ellenére sem, hogy a prefektúra magyar jelképek és feliratok elleni fellépése miatt folyamatosak a panaszok ellene.
A döntés előzménye, hogy Dacian Cioloş miniszterelnök már korábban jelezte: több kormánymegbízott tevékenységével is elégedetlen.
Dan Suciu kormányszóvivő korábban azt mondta: abból a szempontból értékelik ki a prefektusok teljesítményét, hogy hogyan reagálnak bizonyos helyzetekben, illetve hogy milyen mértékben kívánnak beavatkozni a küszöbön álló választási kampányokba. Azt is közölte, hogy a rendelkezésre álló rövid idő miatt nem versenyvizsgával nevezik ki az új kormánymegbízottakat, hanem a közigazgatásban jó teljesítményt nyújtó illetékesek közül válogatnak majd.
A kormányfő már korábban felszólította azokat a prefektusokat és alprefektusokat, akik részt kívánnak venni a választásokon, hogy mondjanak le tisztségükről. A miniszterelnök már mandátuma elején jelezte, hogy felméri a prefektusok és alprefektusok teljesítményét, ennek nyomán pedig dönt majd arról, hogy megtartja-e őket tisztségükben, vagy sem.
A hatályos törvény értelmében a prefektus a kormány képviselője a megyében. A kormány a belügyminiszter javaslatára minden megye, valamint Bukarest élére kinevez egy prefektust. A prefektusok jogállását szabályozó törvény értelmében a megyei kormánymegbízott a törvény és közrend tiszteletét szavatolja helyi szinten. A prefektus hatáskörébe tartoznak a különböző állami intézmények helyi képviseletei.
Hivatalosan a prefektus és a megyei, illetve a helyi önkormányzatok vezetői és tagjai között nincs alárendeltségi viszony. A prefektúra ugyanakkor minden általa törvénytelennek tartott önkormányzati rendeletet megtámadhat a közigazgatási bíróságon.
A prefektusok és az alprefektusok elvileg külön közigazgatási réteg, a magas rangú köztisztviselői kar tagjai, és hivatalosan függetlennek kell lenniük, vagyis nem lehetnek párttagok. Mindazonáltal bevett gyakorlat, hogy kormányváltás után az új kabinet leváltja az előző kormány által kinevezett prefektust, és hozzá közel álló személyt nevez ki a helyébe.
Tankönyvek nélkül kezdik a kilencedikes diákok a középiskolát hétfőn Romániában. Az oktatási miniszter elektronikus változatokkal „vigasztalja őket”, miközben arról is beszélt, mely tantárgyak esetében a legerőteljesebb a pedagógushiány.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
szóljon hozzá!